|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009. DECEMBER
|
|
VI. Pál pápa
(1963 –1978)
1964
januárjában – mivel különös érzéke volt a gesztusokhoz –, elzarándokolt
a Szentföldre, Krisztus szülőföldjére, ahol Szent Péter óta nem járt
pápa. Egyáltalán, 1814 óta pápa nem lépte át Itáliának a határait, és
egyetlen pápa sem utazott még repülőgépen. 1964 decemberében Bombayba
repült az eucharisztikus kongresszusra, 1965. október 4-én pedig New
Yorkban beszédet mondott az ENSZ közgyűlése előtt. 1965. december 7-én
Rómában Athenagórasz konstantinápolyi keleti keresztény pátriárkával
együtt kölcsönösen visszavonták az 1054-ben kölcsönösen kimondott
kiátkozást. A szentföldi utazása mellett még igen fontos gesztus volt
személyes részvétele a latin-amerikai püspökkarok 1968-as medellíni
konferenciáján valamint 1969-es genfi útja. 1970-ig kilenc
apostoli utat tett szerte a világban, ezután azonban külföldre nem ment
többé.
Intézkedéseit még az egyházon belül is sok támadás érte, aminek
következtében egyre népszerűtlenebbé vált. Rendkívül megviselte
egészségét a rengeteg fájdalom, ami az egyházban érte. Vesebetegsége,
érszűkületi betegsége is volt. A szaporodó kedvezőtlen világfolyamatok
és tendenciák, köztük a nemzetközi terrorizmus terjedése, melynek
barátja, az olasz kereszténydemokrácia egyik vezéregyénisége, Aldo Moro
is áldozatul esett (1978. május 9.), még inkább magába vonulásra
késztették. Amikor 1978-ban a terroristák elrabolták Aldo Morót, a pápa
ifjúkori barátját, a pápa külön levelet intézett a terroristákhoz, hogy
engedjék szabadon feltétel nélkül ezt az értékes embert. A terroristák
a pápa levelére azzal válaszoltak, hogy megölték Őt. Ezután a pápa
nagyon összeroppant, és ez a tragédia még jobban sürgette halálát.
1978. augusztus 6-án halt meg. Nagyon tartózkodó, visszahúzódó
egyéniség volt, szinte nem volt senkije, és a legmagányosabb pápaként
emlegetik.
Sokáig nem sorolták a prófétapápák közé. Sokan csak legyintettek, és
hajlamosak volta lekicsinyíteni munkásságát. A két nagy között, a
jóságos János pápa és II. János Pál közt, csak szürke eminenciásnak
tartották, és leginkább félreértették, vagy bírálták, mintsem
gondolkoztak volna döntéseinek okán. A helyzet mára megváltozott.
|
|
|
