|
|
|
|
Leszkai Zoltán: Kié a hóember?
(Moha Bácsi meséi)
|
Sötétedni
kezdett, Kutykuruttyért kiszólt az édesanyja; indult ki-ki hazafelé. De
Kutykurutty még a házuk ajtajából is diadalmasan kiáltott át hozzánk:
– Abból is látszik, hogy az enyém, hogy a mi kertünk előtt áll!
Ez meghökkentett. Hej, a csibész! Milyen jó érvet talált ki! És
emésztettem magam, amiért nem jutott eszembe, hogy a magunk kertje
előtt építsem. De egyszerre csak támadt egy ötletem, olyan jó ötlet,
hogy nagyot csettintettem örömömben: „No, megállj, te betyár! Ha neked
az számít, hogy hol áll a hóember, kijavítjuk a hibát!”
Amikor már öreg este lett, és feljött a hold, fogtam egy bádoglemezt
meg a kis csákányomat, és kiosontam az én Mohai cimborámhoz.
Becsákányoztam vízszintesen az aljába, nagy darabon elválasztottam a
földtől, aztán mint valami fiókot alája toltam a bádoglapot,
elválasztottam a földtől a túlsó oldalon is, és most már egészen
rácsusszantottam a lemezre. Azon pedig, mint valami szánkón, áttoltam a
kapunk elé.
Másnap reggel, amikor kiszaladtam az utcára, Kutykurutty már ott állt Mohai cimbora előtt, és megdöbbenve kérdezte tőlem:
– Hát ez hogyan lehetséges?
Igyekeztem magam is akkora szemeket mereszteni, amekkorákat csak bírtam, és összecsaptam a kezem:
– Bámulatos! Idesétált az éjszaka! Ezzel is azt akarja mutatni: ő az én hóemberem, Mohai.
No, ebből már kitalálta Kutykurutty, hogy én kalauzoltam Mohai cimborát
azon az éjszakai sétán, s a következőképpen ismerte el
leleményességemet:
– Csibész Moha! Tolvaj Moha! Hóemberszöktető!
Miközben így dicsérgetett, egyszerre csak mellénk toppant Földigszakáll
bácsi. Az öreg Földigszakáll bácsit – amint tudjátok – a falu
nagyapjának is nevezték, és a kistörpék gyakran fordultak hozzá
tanácsért, igazságtételért. Elpanaszolta hát neki tüstént Kutykurutty
is, hogy mit tettem, és várta, hogy megszidjon engem. Földigszakáll
bácsi azonban nevetett egy nagyot:
– Butuskák vagytok mind a ketten! Nem fontos egy csöppet sem, hogy kié
a hóember. Az a fontos, hogy mialatt csináltátok, tiétek lett a mozgás
a szabadban, az erősödés, az edződés. Építsetek most még egyet
Kutykuruttyék előtt is, csak ne ácsorogjatok ebben a hidegben, hanem
mozogjatok!
Azzal továbbment, én meg készségesen toltam a havat Kutykuruttyék kapuja felé:
– Igaza van Földigszakáll bácsinak, gyere, építsünk most neked is egyet!
Kutykurutty azonban dühbe gurult:
– Hogyhogy nekem is? Hiszen itt az én hóemberem, Kutykuruttyi cimbora!
Ismerd el, hogy ez az enyém, és akkor neked építhetünk másikat.
– Abból ugyan nem eszel! Ez Mohai, és az enyém!
– Kutykuruttyi, és az enyém!
|
|
|
