|
|
|
|
Leszkai Zoltán: Kié a hóember?
(Moha Bácsi meséi)
|
Egy téli délelőtt kiléptem kertünk kapuján és szétnéztem. Vastagon borított mindent a hó, és gyönyörűen sütött a nap.
Megzörrent ekkor a szomszédos kert kapuja is, és osztálytársam,
Kutykurutty lépett ki rajta. Tüstént felé indultam és így kiáltottam:
– Már lehetne hóembert is építeni!
– Én is azt nézem. Lehetne bizony! – felelte örömmel Kutykurutty.
Nagy vidáman építeni kezdtük a hóembert. Óriási fejet gömbölyítettünk
neki, a száját piros tengeriszemekből raktam ki, felfelé görbülő,
szélesen mosolygó ív alakban. Kedves pisze orrot Kutykurutty csinált
neki egy jókora sárgarépából, én meg fényes széndarabkákból csillogó,
huncut szemeket. Kutykurutty egy ócska, lyukas fazekat hozott, én pedig
egy hosszú, tarka papirostrombitát. Gombokat apró fenyőtobozokból
kapott, aztán mint valami kikiáltó, bemutattam őt a falunknak, a
hegyeknek, azokat meg őneki:
– Ámulj Törpeháza, bámulj Börzsöny! Íme, Mohai cimbora! Nézd csak, Mohai cimbora, ez itt Törpeháza meg a Börzsöny!
Azonban nem Törpeháza meg a Börzsöny ámult-bámult, hanem Kutykurutty:
– Mit kiabálsz te, Moha? A hóembernek nem Mohai cimbora a neve, hanem
Kutykuruttyi cimbora. Én építettem a hóembert, te csak segítettél.
Megdöbbentett a szemtelensége.
– De Kutykurutty! Éppen fordítva! Én építettem a hóembert, és te segítettél!
Ma már tudom, hogy Kutykurutty ugyanúgy megdöbbent, mint én, de akkor azt hittem, csalafintaságból kiáltja:
– De hiszen én csináltam a szemét is! Az a legfontosabb rajta! A hóember az enyém, és Kutykuruttyi a neve!
– Dehogy a szeme, a szája a legfontosabb! Azt pedig én csináltam! A hóember az enyém, és Mohai a neve!
Kistörpék szaladtak hazafelé, és Kutykurutty odakiáltott nekik:
– Nézzétek meg a hóemberemet!
Dühbe gurultam:
– Az én hóemberem!
De folytatta:
– Moha segített, de én építettem! Kutykuruttyi a neve!
– Mohai a neve!
|
|
|
