Most
azonban felmerül a kérdés, mit jelent a vallás a szónak egy szűkebb,
szokásos értelmében, akár az intézményes vallást, akár a személyes
jámborságot értjük rajta? Ha a vallás jelen van a spritiuális élet
minden funkciójában, miért fejlesztette ki az emberiség mégis a vallást
különálló szféraként, a többi tevékenység közepette, mítoszokban,
kultuszokban, áhítatgyakorlatokban és egyházi intézményekben? A válasz abban van, hogy az ember saját szellemi élete alapjaitól és mélységeitől tragikusan elidegenedett.
A látnok szerint, aki a Biblia utolsó könyvét írta, a Mennyei
Jeruzsálemben nem lesz templom, mert Isten lesz minden mindenben. Nem
lesz külön világi valóság, és ebből kifolyólag nem lesz külön birodalma
a vallásnak sem. A vallás ismét az lesz, aminek lényegileg lennie kell: az ember szellemi életének minden meghatározó tényezője.
A vallás megnyitja majd az ember szellemi életének olyan mélységeit,
melyeket rendszerint a mindenapi élet és a világi munka pora és zaja
lep be, és a szent, az érinthetetlen, a félelmetes és inspirálók a
végső értelem megtapasztalását segíti majd. Ez a tapasztalat a végső
bátorság forrása is. Ez a vallás dicsősége!
Dicsősége mellett létezik azonban szégyene is, amikor mi végső céllá
tesszük, és rá hivatkozva megvethetjük a világ birodalmát. Mítoszait,
doktrínáit, rítusait és törvényeit végső igazsággá tehetjük, és
üldözhetjük azokat, akik nem rendelik magukat alá ezeknek.
Elfelejthetjük, hogy a vallás ilyetén látszólagos léte az ember
önmagától való elidegenedésének következménye csupán Így a vallás a
szekuláris világ szenvedélyes vallásellenességét okozza, ez pedig a
világ számára jár tragikus következményekkel. Hiszen mind a vallási
mind a világi szféra ugyanolyan helyzetben van. Egyik sem lehet meg a
másik nélkül, és mindkettőnek be kell látnia, hogy különálló létük csak
egy helytelen felfogás következménye. Valójában mindketten a széles és
mély értelemben értelmezett vallásban gyökereznek, mindig a végső vonatkozásra irányultan létezhetnek igazán.
A két terület közötti ellentét oly mértékben oldódik csak meg, amilyen
mértékben megértik ezt, és amennyire a vallás maga megtalálja igaz
helyét az ember spirituális életében. Nevezetesen: ha
a vallás felfedezi és elfoglalja azt a helyet, amelyből szubsztanciát,
végső értelmet, ítélő erőt és kreatív bátorságot képes kölcsönözni az
emberi szellem minden tevékenységének.” (Paul Tillich: A kultúra teológiája. New York, Oxford University Press 1959.)
|
