|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2011. FEBRUÁR
|
|
Hitélet és irodalom: „Dolgaim elől rejtegetlek” (4.)
Az
öngyilkosság keltette szenzáció elülte után, majd a háború befejeztével
történt meg József Attila költészetének az életmű jelentőségéhez méltó,
végleges befogadása. Annak a nyilván már előttem is felfedezett
igazságnak a bizonyítékaként, hogy a nagy költészethez nem elég a
tehetség, ahhoz megfelelő sors is kell. József Attila ágrólszakadt s
nem csekély idegi zavarokkal is terhelt proletárélete ekkor találkozott
a korszellemmel. Nemcsak új kiadások, tanulmányok, monográfiák követték
egymást, de egész nemzedékek bújtak ki a köpenye alól. A Külvárosi éj, A Dunánál, a Mondd, mit érlel, az Eszmélet vagy az Óda
költője a nagyvárosi társadalom olyan mélységeiről nyújtott hiteles
tudósítást, amihez csak az a lét alatti világ fogható, amelyet a
huszadik század egy hasonló árvája, az agrárproletár Sinka István emelt be a magyar költészetbe.
S itt következzék egy második - az irodalomtörténet tanúsága szerint
szintén sokszorosan beigazolódott - igazság. A diktatúra idején
marxista szerkesztők és kritikusok nemegyszer vágták kiváló alkotók
képébe, hogy politikai elkötelezettség nélkül nem lehet maradandó
életművet létrehozni. Nos, mennyivel inkább helyénvaló ezt az
elkötelezettséget szellemi vonatkozásban, az Isten-keresés és az
Isten-probléma tisztázása terén számonkérni.
Sinka István kései, gyönyörű bibliai versei közismertek. Neki könnyű
volt megtalálnia ezt a hangot, hiszen a Biblia legelső
olvasmányélményei közé tartozott. József Attilának ez az arca a
politikai aktualitások kiaknázása közben és érdekében sokáig rejtve
maradt. Pedig ő ebben a kérdésben is nem kevésbé meggyőzően állja a
vizsgát.
Mintegy négyszáz verset kitevő életművében a sokszor hallott és rendkívül népszerűvé vált Betlehemi királyokon kívül is szép számmal akadnak spirituális indítékokból született alkotások. S még akkor is, ha A bűn című versében azt írja, hogy
Én istent nem hiszem, s ha van,
ne fáradjon velem:
majd én feloldozom magam,
ki él, segít nekem.
- szinte kísértetiesen ugyanarról az Isten-szomjúságról tesz tanúbizonyságot, amely annyira megrendítette Ravasz László református püspököt, amikor egy felolvasóesten az ő személyes jelenlétéről mit sem tudó Szabó Lőrinc szájából hallott hasonló verssorokat.
|
|
|
