|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2011. FEBRUÁR
|
|
Hitélet és irodalom: „Dolgaim elől rejtegetlek” (4.)
Az elmondottak alátámasztására hadd állítsuk ide József Attila egy ritkábban emlegetett versét, a Nem emel föl
címűt, amely a költő 1936-37. évi utolsó alkotó korszakából való. A
nagyon egyszerű, bensőséges nyelvezetű vers döbbenetes erejű, őszinte
kitárulkozás. Aki csak valamennyire is ismeri a költő életútját,
azonnal láthatja, hogy minden sorának milyen félelmes valóságfedezete
van.
Nem emel föl
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.
Tudod, szívem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.
Az indításban szereplő "belenehezültem a sárba" és a "kegyetlen árva" a
földi út végső szakaszának létállapotát tükrözi. A második versszak a
kényszerpályára került művész segélykiáltása Teremtőjéhez: "hogy
valljalak, tagadjalak, / segíts meg mindkét szükségemben."
Ezután egy igazi József Attila-i fordulat következik: "Tudod, szívem
mily kisgyerek - / ne viszonozd a tagadásom: / ne vakítsd meg a
lelkemet, / néha engedd, hogy mennybe lásson." Ezt a gondolatot
folytatja a negyedik és az ötödik versszak is: "most már te őrködj
énfelettem" és "Intsd meg mind, kiket szeretek, / hogy legyenek jobb
szívvel hozzám", míg a költemény két záró sora ("Vizsgáld meg az én
ügyemet, / mielőtt magam feláldoznám") egyértelmű utalás az önként
vállalt halálra.
A költő Istenre bízza ügyének megvizsgálását, s ezzel egyidejűleg azt
is sugallja, hogy áldozata nem lesz hiábavaló. Új korszakot nyitó,
messzire világító élet fakad belőle.
Hárs Ernő költő, műfordító
|
|
|
