XX. század pápái: XI. Piusz pápa (1922-1939) 

                
XI. Piusz életéről és pápai tevékenységéről nagyon keveset lehet tudni, mert a pápai dokumentumokat 1922-58 közti időszakra titkosították, amit XVI. Benedek pápa 2006. szeptember 18-án 1939-ig XI. Piusz haláláig terjedő időszakra feloldott.
Nehéz időszakban vette át az egyház irányítását. Programját első körlevelében így fogalmazta meg: „Krisztus békéje Krisztus országában”, amely megértéséhez ismerni kell a történelmi kort, amely a pápaságát meghatározta. Öt diktátor: Hitler, Mussolini, Sztálin, Franco és Salazar között kellett ügyesen egyensúlyoznia a két világháború között, nem számítva az I. világháború utáni letargiát, a párizsi békeszerződések utáni nemzetiségi feszültségeket és az 1929-es nagy gazdasági világválságot.
Az első nagy küzdelmét a laicizmus ellen folytatta. Az első világháború borzalmainak okát kutatva a szentatya rámutat: „az emberek nagy része eltávolította Jézus Krisztust és az ő szent törvényét mindennapi életéből, családjából és a társadalomból. Pedig addig nincs remény tartós békére a népek között, amíg „az egyének és a nemzetek tagadják és elvetik az Üdvözítő Krisztus uralmát”. A későbbiekben konkrétan kifejti, hogy „korunk pestise az úgynevezett laicizmus, ami hosszú folyamat eredményeként terjedt el a társadalomban: előbb csak Krisztusnak minden nemzet feletti uralmát kezdték tagadni, majd elvitatták az egyház jogát a tanításhoz és a hit terjesztéséhez. Tagadták azon jogát, hogy törvényeket hozzon és kormányzati hatalmat gyakoroljon annak érdekében, hogy az embereket az örök boldogságra vezesse. Aztán lassacskán a keresztény vallást egyenrangúvá tették a többi hamis vallással”, majd alávetették a világi hatalomnak, lényegében a kormányon levők önkényének. Mások a krisztusi vallást egyenesen valamiféle „természetes vallási érzéssel” gondolták helyettesíteni. Bizonyos államok, pedig eldöntötték, hogy nélkülözhetik Istent s ezért „a vallástalanságot és magát Isten megvetését tették vallásukká”. Ennek a laicizmusnak „pocsék gyümölcsei” között XI. Piusz megemlítette a veszekedés, a gyűlölködés, a népek közötti versengés terjedését. Továbbá a közjóval és hazaszeretettel palástolt indulatokat, a széles körben elterjedt vak és mértéktelen egoizmust, ami csak a saját javát és kényelmét keresi, s mindent saját mércéjével mér. Ehhez járul a családi kötelezettségek elhanyagolása, a család egységének és stabilitásának megszűnte, ami végső soron az egész társadalmat romlásba viszi. 1925. december 11-én elrendelte Krisztus Király ünnepét, melytől a Szentatya azt várta, hogy felhívja a figyelmet: az egyház a világi hatalomtól teljes függetlenségre és szabadságra tart igényt, mert küldetése teljesítésében nem függhet mások önkényétől. Egyben a nemzeteket arra hivatott figyelmeztetni, Krisztus királyi méltósága megköveteli, hogy a törvényhozásban, az igazságszolgáltatásban és az ifjúság nevelésében kövessék „az isteni parancsokat és a keresztény elveket”.