|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2008. HÚSVÉT
|
|
Fekete István: Feltámadás / II.
- Buta, mint egy tyúk - fordította el fejét
- mintha én tudnám, mi baj van. És azonmód
leült gondolkodni, hogy mi baj is van tulajdonképpen.
A fákban meglassult az élet keringése, nehezen
lélegzett az erdő s az est sötétsége
úgy bújt elő a nyirkos szakadékokból, mint
a fulladás
Most már nem kiabált a bagoly se, csak szárnyalt egyik fáról a másikra.
- Mit tudtok - huhogta halkan - nem tudtok semmit? Mit mond az a
kereplő. Hollótestvér, te vagy a legöregebb, mit
mond a kereplő?
- Átok s vér - azt mondja - bólintott
a holló - ma halál, holnap élet - azt mondja -
sírba tették a Jóságot, azt
gyászolja. Nem látod, hogy lehunyták szemüket
a csillagok is? Gyászol az Isten, s az nem mer
harangszóval felkiáltani hozzá, csak kerepel
és leborul a nagy halott mellé, akit ő gyilkolt meg.
A bagoly szó nélkül hazarepült, leült a
mély odú szájába és reggelig
gondolkodott, mert nemigen értette meg a hollót.
Reggel kis szél mozdult és nehezen megindultak a felhők.
A fenyők halkan zsongtak, mintha valakit siratnának és
délben bágyadtan felsütött a nap. Nem
melegen, nem is ragyogóan, mintha köd kendőzte volna
fényes arcát, az árnyékok is szinte
lábujjhegyen osontak az órák útján.
De a tegnapi dermedés engedett
már. Itt-ott félénken megszólalt egy-egy
madár, a harkály zajosan ívelt át egyik
fáról a másikra, a bagoly éhesen
várta az estét, mert az egész
éjszakát átgondolkodta, a virágok
kinyitották újra kelyhüket, és az utak
ünnepi szelídséggel kanyarogtak, mintha
vártak volna valakit.
|
|
|
