|
|
|
|
GRIMM
TESTVÉREK: HOLLE ANYÓ
|
Az
öregasszony olyan szépen rábeszélte, hogy a lány végül is összeszedte
bátorságát, ráállt a dologra, és beszegődött hozzá. Mindent megtett a
kedve szerint, az ágyát is mindig jól fölrázta, csak úgy szálltak a
pihék, akár a hópelyhek.
De jó dolga is volt ám az öregnél! Soha egy rossz szót sem hallott, s
ehetett, amennyi jólesett neki.
Evett is eleinte jó étvággyal; hanem aztán valahogyan ízét vesztette a
falat a szájában. Egyre kedvetlenebb, egyre szomorúbb lett. Eleinte
maga sem tudta, mi leli; hanem utóbb, mikor már jó ideje szolgált Holle
anyónál, ráeszmélt; hogy hazakívánkozik. Hiába ment itt ezerszer jobban
a dolga, mint otthon, mégiscsak mindig ott járt a gondolata a messzi
kis falusi házban. Végül aztán már nem bírta tovább, odaállt szépen
Holle anyó elé, és azt mondta neki:
- Elfogta a szívemet a honvágy, nem maradhatok tovább nálad. Tudom,
százszor jobb sorsom van itt, mégis azt mondja a szívem: vissza kell
mennem az enyéimhez!
- Tetszik nekem, hogy hazavágyol - felelte az öreg -, ebből is látszik,
hogy derék, hűséges teremtés vagy. És amiért olyan becsülettel
szolgáltál, én magam viszlek fel a fenti világba.
Azzal kézen fogta, és egy nagy kapuhoz vezette.
- Innét most már mehet magad is - mondta -, ez a kapu egyenest a
falutok határába nyílik.
A kapu kitárult, s abban a pillanatban, ahogy a lány átlépett rajta,
sűrű aranyeső hullott rá a magasból, és az arany mind ott ragadt a
ruháján; fénylett, csillogott az egész lány tetőtől talpig.
- Ez a fizetség a szorgalmadért! - kiáltotta Holle anyó a kapun át, és
még a kútba esett orsóját is kidobta utána.
A két kapuszárny dördülve becsukódott, s lám a lány, amint körülnézett,
ott találta magát a falujuk határában, nem messze az anyja házától.
Gyorsan útnak eredt, sietett haza boldogan. Ahogy befordult az
udvarukra, a kút kávájáról meglátta a kakas és nagyot rikkantott:
Kukurikú! Mi történt?
Aranyos lányunk hazatért!
|
|
|
