|
|
|
|
GRIMM
TESTVÉREK: A LIBAPÁSZTORLÁNY
|
"Fújj, szelecske, fuvallj hát,
fújd le róla a sapkát,
hadd kergesse a réten,
míg a hajam kibontom, kefélem,
koszorúba fonom szépen."
A szél tüstént fölkerekedett, lekapta a sapkát, s vitte, görgette a
mezőn, a pásztorfiú futhatott utána, ahogyan csak a lába bírta. A lány
meg azalatt megfésülte, befonta, föltűzte koszorúba a haját. Az öreg
király jól megnézte magának a dolgot, s mikor este hazatért a
libafalka, leküldött az udvarba a pásztorlányért, és maga elé hívatta.
- Édes lányom, mindent tudok; hallottam, mit beszéltél a ló fejével;
azt is hallottam, mit parancsoltál a szélnek. Most aztán mondd meg
nékem, mi dolog ez, mit jelentsen.
- Jaj - felelte a lány -, én azt Fölségednek el nem árulhatom, bajomról
senkinek nem panaszkodhatom, erről esküt tettem a nagy égre!
A király egy ideig unszolta, de mert többet egy árva szót sem tudott
kihúzni belőle, végül is gondolt egyet, s azt mondta neki:
- Jól van, ha nekem nem mondhatod el, ott a kályha, bújj bele, sírd el
annak a szíved bánatát!
Azzal sarkon fordult, és ott hagyta, de kint a folyosón megállt a
kályhalyuknál, odahajtotta a fülét, s mind kileste, mit mond a lány
odabent. Mert az, alighogy magára maradt, bekuporodott a kályhába, és
keserves sírással sorjázni kezdte a búját-baját.
- Jaj nekem, szegény királylánynak, magam vagyok az életben, nincs
pártfogóm senki a világon! Megölték a lovamat, elvették a ruhámat,
elcsalták tőlem a vőlegényemet; trónuson pompázik a komornám, én meg
őrizhetem künn a réten a libákat! Szegény édesanyám, ha tudnád, mi
sorsra jutottam, szíved szakadna meg bánatodban!
Az öreg király, ahogy ezt meghallotta, tüstént szolgálókat hívatott, és
megparancsolta nekik, öltöztessék fel a lányt a legszebb ruhába; aztán
sietett a fiához, s elmondta neki, hogy akit a menyasszonyának hitt,
csak ege álnok komorna, az igazi menyasszony pedig libapásztorlány volt
eddig.
|
|
|
