|
|
WASS ALBERT: KARÁCSONYI MESE
|
- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot
szippantott a pipájából -, hogy
réges-régen, amikor Noé apánk unokái
megépítették volt a Bábel tornyát, s
annak ledőlte után nem tudták megérteni
egymást többé, mert az önzés
összezavarta a nyelvüket, az irigység és az
elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni
ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a
szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a
másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a
földjét, az irigyelte azt, akinek szebb
búzája termett, s mikor az irigykedés már
igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a
gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a
kéregető rágyújtotta jótevőjére a
házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az
Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek
gonoszságát, s rájok szabadította a
sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a
rablógyilkos számára nem termett többé
semmi az elrablott földön. Nagy fázás,
éhezés és pusztulás következett ebből
az egész emberi világra. Mikor pedig már
közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el
kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen
odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a
Világosságot, és ezt mondta neki:
“Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a
földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra
ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt
és gyermeket, s akiben még megtalálod egy
csöpp kis nyomát a jóságnak, annak
gyújtsál gyertyát a szívében.
Én pedig majd az utolsó előtti napon
alánézek a földre, s ha csak egy kicsike
világosságot is látok rajta,
megkönyörülök az emberi világon, s
megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam
rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala
alászállott a földre, hogy teljesítse a
parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a
csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az
emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek
még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az
elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne
kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért
meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz
égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte
szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal
nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi
világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi
jóságot sem.
|
|
|
