|
|
|
|
A szeretet ápolónője: Kalkuttai Boldog Teréz anya
|
Teréz
anya 1929-1948. között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária
Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember
10-én Teréz anya vonattal indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra.
Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban,
ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus
valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos
tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a
kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban és érez a kedves
és jómódú lányok tanítása, nevelése közben. Tisztán észlelte Jézus
hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez
volt Teréz anya életében a „sugallat napja.”
Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a
zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma
elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt:
szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek
felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya levette a Loreto
nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán
kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy
beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért
Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az
évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.
1950. októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet
Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el
egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965.
februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint:
„Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők,
tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk, és a szociális
gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek.
Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van.
Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A
Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a
szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.
Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg
kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem
tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az
éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy
a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon:
„Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor
testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy
pohár víz elegendő.”
|
|
|
