Leegyszerűsített formában így képzeljük el Epikurosz iskolájának régi pogány hedonizmusát. Mindenesetre nemrégiben ilyen volt az irodalmi körökben egy Paul Morand vagy egy Montherlant irányzata, vagy sokkal kifinomultabban: Gide-é (a Nourritures Terrestres írójáé), akinek az eszményi élet annyit jelent, hogy iszunk – anélkül, hogy valaha is enyhítenénk szomjunkat (sőt inkább azért iszunk, hogy szomjasabbak legyünk), egyáltalán nem azzal a szándékkal, hogy visszanyesjük erőnket, hanem hogy csak készen álljunk: hadd hajolhassunk egyre mohóbban minden új forrás fölé.

3. S végül: a tüzes szívűek

Akik számára az élet: haladás és felfedezés: Akik ehhez a harmadik kategóriához tartoznak, azoknak nemcsak többet ér lenni, mint nem lenni, de mindig lehetséges és csakis az érdekes, hogy többé váljunk. E kalandszerető hódítók szemében a lét kimeríthetetlen, – nem Gide módjára mint számtalan síkú drágakő, melyet minden irányba forgathatunk és mégsem unjuk meg –, hanem mint tűzfészek és fényforrás, amelyhez egyre közelebb kerülhetünk. – Lehet, hogy kigúnyolják az ilyen embereket, naivnak nevezhetik, vagy terheseknek. Közben mégis ők szültek minket és hamarosan belőlük fog megszületni a holnap Földje is.

Borúlátás és visszatérés a Múltba; a jelen perc élvezése; lendület a Jövő felé. Amint mondottam: három alapvető magatartás, szembenézve az Élettel. S következésképpen: feltétlenül a boldogság három ellentétes formája is itt áll előttünk. S ezzel vissza is jutunk témánk lényegéhez.