|
|
|
|
Teilhard de
Chardin: Gondolatok a boldogságról
|
Van
keresztény misztika is, amely – az emberi misztikák mellett és
mindeddig szinte útfélre téve, de kétezer év óta (anélkül, hogy sokan
sejtenék) szüntelenül és egyre messzebbre terjeszti a személyes Isten
távlatait, aki nemcsak teremtője, hanem lélekkel átjárója és
egységesítője annak a Világegyetemnek, amelyet önmagához vezet vissza
mindazoknak az erőknek működése révén, amelyeket ezzel a szóval
foglalunk össze: Evolúció. A keresztény lelkiség kitartó
erőfeszítésének hatására a Világ félelmetes méretű nagysága lassacskán
felfelé összpontosul, míg majd szeretve vonzó energia-fókuszban
átalakul!...
Kérdezem: ki ne látná meg, hogy ez a két hatalmas áramlat, amely között
manapság megoszlik az emberi vallási energiák összecsapása – vagyis az
emberi Haladásnak, meg a nagy szeretetnek ereje – csak egybekapcsolódni
akar és szeretné egymást kiegészíteni?
Képzeljük el egyrészt azt, hogy az emberi remények fiatalos kitörése,
amelyet csodálatosan megnövelt az Időről, a Térről, az Anyagról és az
Életről alkotott új szemléletmódunk, átáramlik a keresztény életnedvbe,
hogy gazdagítsa és ösztökélje. Másrészről képzeljük el, hogy ugyanakkor
az egyetemes Krisztusnak annyira modern alakja, ahogyan éppen
mostanában dolgozza ki a keresztény öntudat, – megjelenik, elfoglalja
helyét és ott ragyog a Haladásban hivő álmaink csúcspontján és ezáltal
pontosan megrajzolja, emberivé teszi és személyi erővel járja át
vágyainkat. Vajon nem válasz-e ez – a teljes válasz – azokra a
nehézségeinkre, amelyek között vergődik tevékenységünk.
|
|
|
