|
|
|
|
Teilhard de
Chardin: Gondolatok a boldogságról
|
1.
Először: hogy boldogok lehessünk, ellen kell állnunk a kisebb
erőfeszítés hajlamának, amely arra ösztönöz, hogy vagy egy helyben
topogjunk, avagy inkább csak kifelé kapkodó tevékenységben keressük
életünk megújhodását. Az kétségtelen, hogy a minket körülvevő gazdag és
kézzelfogható anyagi valóságokban mélyen gyökeret kell vernünk. De a
boldogság végül is a belső szellemi, művészi, erkölcsi – tökéletesedés
munkájában vár reánk. „Az életben az a legfontosabb, hogy önmagunkat
találjuk meg” – mondotta Nansen. A szellem fáradságos munkával épül, az
anyagon át és rajta túlszárnyalva. – Központosítás.
2. Másodszor: hogy boldogok lehessünk, ellent kell állnunk az önzésnek,
amely arra késztetne, hogy magunkba zárkózzunk, vagy, hogy hatalmunk
alá kényszerítsük a többieket. Van olyan fajtája is a szeretetnek –
rossz, meddő szeretés ez –, amelyben birtokolni akarunk, ahelyett hogy
átadnánk magunkat másoknak. S itt – a párok és a csoportok esetében –
ismét megjelenik a nagyobb erőfeszítés törvénye, amely már szabályozta
kibontakozásunk belső folyamatát. Igazán csak az a szeretet boldogít,
amely közösen vállalt szellemi haladással valósul meg. – Önmagunk
központját másokra helyezzük át.
3. S harmadszor: hogy boldogok lehessünk – teljesen boldogok –, ahhoz
az szükséges, hogy ilyen vagy olyan formában, közvetlenül vagy
fokozatosan növekvő közvetítők segítségével (kutatómunkával, egy-egy
feladatvállalással, eszmével, nagy céllal...) helyezzük át létünk végső
értékét a köröttünk zajló Világ haladásába és sikerébe. Mint a két
Curie, mint Termien Nansen, az első repülők, az összes úttörők, akikről
fentebb beszéltem, mi is állítsuk életünk sarkpontját a nálunk
nagyobbra és ezáltal szilárd nagy örömök zónájába juthatunk. Nyugodjunk
meg: ez még nem követeli, hogy boldogságunk érdekében óriási és
rendkívüli tetteket hajtsunk végre, hanem csak azt kívánja meg, hogy
miután tudatára ébredtünk a nagy Valósághoz fűző élő
szolidaritásunknak, nagyszerűen tegyük meg a legkisebb dolgot is, – s
ez valamennyiünknek módjában áll. A boldogság nagy titka végeredményben
abban rejlik, hogy egyetlen öltéssel, akármily parányi szállal
járuljunk hozzá az Élet csodálatos szövéséhez; fedezzük fel a
Végtelen-Nagyot, amely ott alakul és vonz minket parányi munkánk szíve
mélyén és vár a bevégzésekor. Ezt a Végtelen-Nagyot fedezzük fel és
öleljük át! „A legnagyobb öröm forrása: mély és ösztönös egyesülés az
Élet teljes sodrával” – ismeri el Bertrand Russel is, a modern Anglia
egyik legélesebb és legkevésbé spiritualista gondolkodója. – Végső
központhoz kössük életünket.
|
|
|
