Egy középkori legenda mondja el, egy ember egy nagyváros felé közeledett, s látta, hogy a dombokon sokfelé emberek követ törnek, dolgoznak. Igen sok keserű arcú, izzadsággal teli embert látott, odament az egyikhez, megkérdezte: "Mit csinálsz?" Az kicsit felháborodva állt föl, azt mondta: "Nem látod, követ török!" Ment tovább, megint látott ilyen keserű arcú embereket, ott is megkérdezte valakitől: "Mit csinálsz?" Az is mérgesen felelt: "Nem látod, pénzt keresek, hogy eltartsam a családomat!" Ment tovább az ember, s egy harmadik csoportban meglátott egy fiatalembert, aki csillogó szemmel dolgozott, aki szemmel láthatóan boldog volt. Odament hozzá és megkérdezte: "Mit csinálsz?" Mire az ezt felelte: "Katedrálist építek!"
A mai világban mintha ezek a csillogó szemű emberek hiányoznának. Igen sok ember van, aki pénzt keres, igen sok ember, aki követ tör, de talán nagyon kevesen vannak, akik tudják azt, hogy katedrálist építenek, akik tudják, hogy az életüknek van értelme és célja. Hogy a gyönyörű világmindenség egy hatalmas katedrális, amit a teremtő Isten alkotott, küszködésünknek, az örömeinknek, egész életünknek van beteljesedése, van célja. A mai ember fogyaszt, mert valami belső ürességgel küszködik. Régi gondolkodók nagyon sokat töprengtek ezen: miért van az, hogy az ember minden tapasztalatát ezen a világon végesnek, töredékesnek értékeli? Soha nem mondjuk hogy ne lehetnék egy kicsit boldogabb. A dolgok ne lehetnének még harmónikusabbak körülöttem. Az ember, ha őszinte önmagához, akkor a szerettei szenvedésébe, halálába nem tud beletörődni. Nem tartjuk egészen természetesnek. Az ember a lelke mélyén lázad ellene. És nem tudunk beletörődni a saját elmúlásunkba sem. Nagyon sok gondolkodó megkérdezte azt, hogy miért van ez így. Miért nem elég az embernek ez a világ? Az állatoknak - úgy tűnik -, hogy elég. Az állat ebbe a világba kissé belesüppedve él, az ösztönei tökéletesen elirányítják, hogy mit és hogyan tegyen, az állatnak nincsenek egzisztenciális válságai, az állatnak elég ez a világ, Az ember nem tud így élni. Mi egy kicsit ügyetlenül kilógunk ebből a világból. Az embert az ösztönei nem irányítják el tökéletesen, hogy mit is kell itt csinálnia. Az ember megkérdezi azt, hogy van-e ennek az egésznek valami értelme. Van a világnak valami oka? S van valami célja? Mit kell itt tennem? Ér valamit az én küszködésem szenvedésem? Mit remélhetek?