Az ember kiemelkedik ebből a világból. Ezért tud rákérdezni az egész világnak az értelmére. Kilógunk ebből a világból, mert van, ami kiemeljen. Létezik valami a világon túl. Az ember pontosan azért érzékeli végesnek ezt a világot, mert tapasztalunk valamit abból, ami a világon túl van, a tökéletesből, a végtelenből, s ehhez viszonyítva értékeljük a földi tapasztalatainkat végesnek. Ha semmi sem létezne a világon túl, akkor nekünk ez a világ teljesen elég lenne. Csak azért tudjuk végesnek megtapasztalni, mert valamit érzékelünk a teljességből. Az embert pontosan ez a tapasztalás teszi emberré. Ez emel ki bennünket az állatvilágból. Ez a fölfelé ható gravitáció. Ez a tapasztalás a világon túli valóságról. Ez tesz minket emberré. Van az emberben egy olyan éhség, amit semmilyen földi kenyér nem tud jóllakatni. Az ember elemi erővel vágyik erre a táplálékra. Semmi romlandóval a létét nem tudja betölteni. Jézus figyelmeztetése erre is vonatkozik: "Ne fáradozzatok romlandó eledelért, hanem azért, ami megmarad az örök életre." Az embert igazából csak az Isten végtelensége tudja betölteni.
Kínában történt, hogy egy ember nagyon el volt keseredve: azt mondta: a világban mindig a rossz győz, a gonosz emberek gátlástalanok, válogatott eszközökkel átgázolnak az igazon, az igazat besározzák, megrágalmazzák, eltapossák, a világban mindig a rossz győz. Kicsikét elkeseredve ment el egy öreg kínai bölcshöz, akinek a háza a tenger partján állt. S ahogy elmondja a panaszát, az öreg kínai bölcs kezébe vesz egy marék hamut. Van ott éppen egy pohár víz, beleszórja a hamut, a víz szürke lesz, ihatatlan. Aztán az öreg kínai bölcs megint a kezébe vesz egy marék hamut, kinyitja az ablakot, a ház fala mellett ott van már a tenger, kiszórja a hamut a tengerbe. A hamu néhány másodperc alatt a tengerben eltűnik, a víz újra olyan ragyogóan tiszta lesz, mint azelőtt. S a kínai bölcs azt mondja: rajtad áll, hogy a lelked ilyen lesz, mint ez a kicsi pohár víz, vagy pedig tágas lesz a lelked, mint a tenger.
Isten önmagával táplál minket. Önmagunk fölé emel minket, a korlátaink, az önzésünk fölé emel, hogy tágas legyen a lelkünk, mint a tenger, hogy tudjunk nagylelkűen szeretni és nagylelkűen megbocsátani. Ahogyan Szent Pál apostol gyönyörűen írja: "Ne engedd, hogy legyőzzön téged a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval!" Isten önmagunk fölé emel.