Igen sokan a mai társadalmat fogyasztói társadalomnak nevezik. Az ember próbál valahogyan minél többet szerezni önmagának. Úgy tűnik, hogy az emberi élet célja az, hogy pénzt keressen. S aztán ezt a pénzt elköltse, lehetőleg önmagára. Manapság mindent pénzben kezdenek mérni. Minden problémának a megoldását sokat csak ebben látják. A mai ember ebben a fogyasztásban mintha mégsem lenne egészen boldog, ebben az óriási hajszában. Sokszor úgy tűnik, hogy valamilyen belső ürességet próbál megtölteni. Azért akar fogyasztani, mert az életéből valami nagyon lényeges hiányzik.
Amerikában történt a XX. század elején, orvosok felfigyeltek arra, hogy csecsemőotthonokban igen sok kisbaba meghalt, pedig küzdenek az életéért, gyógyszerekkel, tápszerekkel ellátják, mégis a halandóság ilyen csecsemőotthonokban óriási volt. Egy orvoscsoport próbált más kórházakban is tapasztalatot szerezni, szétnézni, s átjöttek Európába, itt is eléggé tragikus volt a helyzet, hasonló volt a csecsemőhalandóság aránya. Azonban volt egy gyermekotthon, ahol sokkal több eltaszított, árván maradt kiscsecsemő mégiscsak életben maradt. Düsseldorfban, Németországban találták ezt az otthont. Kíváncsiak lettek az amerikai orvosok, hogy mi lehet ennek az oka. Csodálkoztak, mert ugyanazokat a tápszereket és gyógyszereket használták ott is. S aztán egyvalamire mégiscsak felfigyeltek: volt ebben az otthonban egy idős ápolónő: Anna néni. Nyugdíjba került, nem volt hova mennie, megengedték neki, a kórház lépcsője alatt volt egy kicsike szoba, ott lakhatott. Anna néni minden nap körbement az egész kórházon, minden csecsemőt kézbe vett, becézgette őket, simogatta őket. Ez volt a különbség. Anna néni volt a különbség. Emiatt kapott erőt nagyon sok csecsemő ahhoz, hogy mégiscsak éljen, a betegségeket legyőzze.
Mintha a mai emberiség hasonlítana egy kicsit ezekre az amerikai csecsemőkre: tápszerek vannak bőven és gyógyszerek is. Valami másfajta táplálék hiányzik, a szívnek való táplálék. A mai ember talán azért fogyaszt annyit. Mert valami belül hiányzik.