|
|
SÍK
SÁNDOR: KERESZTÚT
|
VII. Stáció:
Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
Neked is, bajaim társa, testvérem, Simon,
Köszönöm térded ropogó irgalmasságát,
Vállad feszülő könyörületességét,
Köszönöm morogva engedő elszánásod,
Amellyel vállaltad a jármot,
Azt sem tudván, mit és hová,
És ki az, akivel egy ütemre tántorogsz.
Köszönöm neked és minden testvéreidnek,
Akik értetlenül és talán zúgolódva is,
Hordják becsülettel szakadásig
Tántorgó társaik keresztjét,
És úgy nem tudják, mint te, Simonom,
Hogy az Ember Fiával járják útjait,
A Hegy felé,
Hol elvétetnek a világ bűnei.
Köszönöm, Simonom, tudom én,
Mi van itt köszönni való,
Mi nekem a te vasgyúró bárány-erőd.
De megbocsáss, és el ne szomorítson:
Most az egyszer még ez is kevés.
Ketten vagyunk csak és emberek vagyunk csak
(Ezen az úton mindaketten emberek vagyunk)
Ketten, szemközt az évezredekkel:
Ketten, akik emeljük a Keresztet,
És milliók, akik húzzák,
zúzzák, döngölik, nyomorítják,
Kézzel és lábbal, rázuhanó iromba testtel,
Szitokkal, röhögéssel, könnyel, sóhajjal, még imával
is.
Bocsáss meg, Simonom,
Ha magammal rántalak a tőrélű kövekre,
És bocsáss meg, ha majd felrángat az ostor
S vasas lába az ordító pribéknek:
Bocsáss meg, testvér, most
roskadni kell,
Most el kell esni, - értük,
Így van megírva.
|
|
|
