|
|
SÍK
SÁNDOR: KERESZTÚT
|
VII. Stáció:
Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
Hát én, Uram, hát én?
Ó én nem mertem szembe jönni rád
És szemedbe nézni a drága Szűzanyával,
Inkább bújtam volna a föld alá is,
Csakhogy bele ne kelljen néznem a Szembe,
Mely látja a szívet és vesét.
Ó én nem törtem át a lándzsák durva láncán
Veronikával, - inkább utána kaptam
És kendőjénél húztam volna vissza őt,
Ha jobb, s erősebb nem lett volna nálam.
A Ciréneinek is csak integetni tudtam,
Hogy jaj, valamiképen oda ne álljon,
Közt vállalni veled,
Mert még ki tudja, mi nem éri őt is!
Ó én nem vagyok senkire hasonló
Azok közül, akik Téged szeretnek,
Hát még Tehozzád, aki pedig oly nagyon
Kívánsz hasonló lenni hozzám,
Mindenben, - egyet kivéve.
Ó, Uram, én éppen csak abban az egyben hasonlítok Hozzád:
Hogy el tudok esni, hogy újra csak el tudok esni,
Hogy mást sem tudok, csak esni és újra esni.
De milyen esés ez, Uram!
Engem nem a keresztnek súlya nyom el;
A Kereszt húzna vissza állónak, egyenesnek.
Nem az ostor hajszol elesni a kíntól:
Az én ostorom inkább szólítana vissza
A szép szoros-útra feléd.
Engem a Golgota ködlepte homloka messziről
Nem a szörnyű halál képével ijeszt,
Hogy már az útban elfogyjon erőm a rettenettől:
Ha én a szemem hozzá emelem,
Én már Téged látlak rajta óriás kereszteden,
A mindenség minden szíve felé kitárt
Ölelő karjaid énekét hallom:
Hozzám jertek, akik terhelve vagytok,
Én megenyhítelek!
Hát mérthogy nem sietek feléd,
Hát mérthogy botorkálok össze-vissza,
Mindenfelé, csak arra nem,
Ahol az vár, amiről tudom, hogy a legjobb,
Legénnekemvalóbb.
Mért tipegek, topogok, tántorgok ide-oda szűntelen.
Csak éppen háttal Hozzád,
Jaj, háttal enmagamhoz is!
Krisztus, Krisztus, másodszor elesett Krisztus,
Akit ostorral ráncigál talpra a gyűlölet ökle,
Fogj ostort, Krisztus,
Ostort ellenem!
Kiáltok Hozzád,
Könyörgök Hozzád, keresztedért,
Másodszori elestedért.
Krisztus, állíts föl engem,
Másodszor is állíts föl engem!
|
|
|
