|
|
|
|
JAN KARAFIÁT: SZENTJÁNOSBOGARAK
|
Mikor
visszajött, édesapja közelebb húzta az asztalt a kályhához, a csészét
megtöltötte félig borral, félig harmattal, és újra körbeadta az asztal
körül. Aztán tovább beszélgettek. Felemlegették, hogyan is volt az,
amikor Mécsbogár uram kis híján odaveszett világítás közben. Nem sokkal
az esküvője után történt. Este szokás szerint kirepült, hogy
világítson, és amikor hajnaltájt hazafelé tartott, üldözőbe vette egy
hatalmas zöld küllő. Mécsbogár uramnak a torkában dobogott a szíve, de
nem vesztette el a fejét - villámgyorsan fölrepült egy bükkfára. A
küllő kitartóan követte, szorultságában bebújt hát egy hasadékba, ám
üldözője oda is utánanyúlt a csőrével, s mivel a repedés igen szűk
volt, már-már el is érte. Szegény Mécsbogárnak még a haja is égnek állt
a rémülettől. Mihez is kezdene szegény kis feleségem nélkülem,
gondolta, és egyre beljebb húzódott a hasadékba. A küllő még egy ideig
dühösen kopácsolt körülötte, de végül feladta, és elrepült. Mécsbogár
uram várt egy kicsit, aztán óvatosan előbújt rejtekhelyéről.
Körülnézett, s mikor meggyőződött róla, hogy elmúlt a veszély, sietve
hazaszállt.
A nap már magasan járt, s az ifjú Mécsbogárné asszony kétségbeesetten
hívogatta szeretett férjeurát, ide-oda repdesett, kérdezősködött, de
senki nem tudott róla semmi biztosat. Végül Lámpáska édesapjához is
elszaladt. Ugyan ő sem hallott felőle, mégis megnyugtatta aggódó
komaasszonyát, hogy az olyan jóravaló szentjánosbogaraknak, mint
Mécsbogár uram, nem eshet bántódásuk, és ha netán mégis történne velük
valami, az a Jóisten akaratából történik, nem illik bánkódni,
siránkozni miatta. Csak menjen szépen haza, és várjon türelmesen.
Mécsbogárné asszony el is ment, és hát ahogy hazafelé repült,
szembetalálkozott Mécsbogárral. Az volt csak az öröm!
Így beszélgettek, s elmondták, milyen jó, hogy mindez már elmúlt.
Aztán Szentjánosbogár uram kezdett bele egy történetbe. Mikor ifjú
legénykék voltak, és először mentek világítani, Lámpáska édesapja vette
őket maga mellé. Megmutatta nekik az utat, elmagyarázta, mit, hogyan
kell csinálniuk. Egyszer odaszállt hozzájuk: "Gyertek, fiúk, mutatok
nektek valamit. Csak maradjatok csendben, és figyeljetek!" Mindketten
szíves-örömest szegődtek a nyomába. Sokáig repültek, míg végül egy
gyönyörű, kertek övezte városhoz nem értek. Az egyik kertben, az út
mentén egy nagy ház fehérlett, hatalmas ablakaiból áradt a fény, kapuja
tárva-nyitva állt, s ki-be jártak rajta az emberek, öregek és fiatalok,
még kislányok és kisfiúk is. Akkor azt mondta Lámpáska édesapja: "Nem
az ajtón repülünk be, hanem az ablakon, amott az egyik résnyire nyitva
van." Behussantak az ablakon, leültek az ablakpárkányra, és nézelődtek.
|
|
|
