|
|
|
|
JAN KARAFIÁT: SZENTJÁNOSBOGARAK
|
A
mennyezetről három hatalmas csillár függött alá, minden fényárban
úszott. A házban hosszú padok sorakoztak, a belépő emberek egy kis
ideig állva maradtak, majd kalapjukat levéve beültek a padokba. A hónuk
alatt két könyv volt, az egyiket kinyitották. Ekkor egy ember kiment a
padok előtti kis emelvényre, amelyen egy asztal állt, és azt mondta:
"Énekeljünk!" És az emberek énekeltek, de milyen gyönyörűen! Mikor
befejezték, felálltak, és az, aki elébük állt, imádkozni kezdett: hogy,
úgymond, vannak rossz magaviseletű emberek, akik engedetlenek, és hogy
a Jóisten bocsásson meg nekik ezért szentséges Fiáért, és a Szentlélek
világosítsa meg az elméjüket. Aztán kinyitotta az asztalon fekvő
hatalmas könyvet, és felolvasott belőle egy szép példázatot. S miután
az emberek ismét leültek, szépen elmagyarázta nekik, hogy ha Istent
félik, nem kell senkitől sem félniük, sőt nem is szabad, mert azt a
Jóisten nem akarja. Végül megint imádkoztak és énekeltek, s amikor
kijöttek a templomból, mindenki tett valamit egy tányérra, hogy a
tányér megannyiszor megcsendült bele. "Hát, fiúk, ez szép volt - mondta
Lámpáska édesapja -, de most már iparkodnunk kell világítani."
Attól fogva Mécsbogárka és Jánosbogárka édesapja gyakran eljárt abba a
hófehér házba. Azt az imádságot is ott tanulták, amit esténként szoktak
imádkozni:
Alkonyodik, kis cselédid,
Uram, hozzád bújnak,
hogy míg alszunk, oltalmazó
kezed fölénk nyújtsad.
Így beszélgettek, és Jánosbogárkának nagyon tetszett, amit beszéltek.
A szép nap lassan véget ért. Mindenki fölállt, és menni készült.
- Megint nyakunkon az a kutya hideg - szomorkodott Szentjánosbogárné
asszony.
- Majd csak átsegít rajta a Jóisten, és akkor újra látjuk egymást -
vigasztalta a komaasszonya.
Mivel odakint egyre hűvösebb lett, valamennyien siettek. A mező közepe
felé járhattak, amikor Jánosbogárka még egyszer visszanézett:
- Isten áldja mindnyájukat a jövő nyárig! - kiáltotta, aztán
keresztszülei eltűntek a messzeségben.
Útközben édesapja megjegyezte:
- Nincs vesztegetni való időnk. Bármikor ránk törhet a fagy, és akkor
mihez kezdünk? Rögvest munkához kell látnunk.
|
|
|
