Itt van mindjárt a plébánia kérdése. A plébánia koncepcióját a középkorból örököltük. Akkor az földrajzilag meghatározott fogalom volt. Középen a plébánia, körülötte a hívek gyülekezete. Manapság nincs ilyen földrajzi meghatározottság. Az emberek mindenhonnan és mindenféle közlekedési eszközzel jönnek a plébániára. Talán, mert szeretik a papot, vagy talán, mert ott vannak a barátaik, stb. Ma már nincs földrajzi meghatározottság. Van viszont sok új jelenség. Ott van például a „hétvégi plébánia”. Vasárnaponként az emberek különböző helyekre járnak, olyan templomokba, mely nem a sajátjuk, olyan emberekkel találkoznak, akiket nem ismernek.
Mi is valójában a plébánia? Milyennek kellene lennie? A plébánia egy közösség, egy élő közösség, ahol az emberek ismerik egymást, ahol közös tapasztalataik vannak, ahol kapcsolatban vannak egymással. Ez volt a középkori plébánia. Ma egy nagyvárosban egy plébániához 2000-10000 ember is tartozik, akiket néhány pap vagy szerzetes lát el. Ők a híveiket valószínűleg, computerből ismerik. Még abban az esetben is, ha azt mondjuk, hogy 10000-ből csak 800 gyakorolja a hitét, a plébános mind a tízezer emberért felelős. Az én elképzelésem a plébániát illetően az, hogy ott az embereknek ismerniük kell egymást. Élő közösséget kell alkotniuk a pásztor vezetésével, „aki ismeri nyáját, és a nyáj ismeri őt.” Ez talán lehetséges olyan faluban, ahol 300 ember él, és a pap már két-három éve velük van. Az ember mélyebben talán 200 embert ismerhet, nem többet. Újra kell gondolnunk, tehát a plébániát, de hogyan?
Ha én pápa lennék, felosztanám a plébániákat. Egy tízezres plébániát száz részre. Mindegyik plébániához 100 ember. Erre azt mondják ugye, hogy legalább száz papot is kell ehhez találni, de hogyan? Lehetséges ez? Igen lehetséges. Például nős papokkal. Én a Közel-Keletről jövök, és görög-katolikus környezetben nevelkedtem. Számomra ez elfogadható. A Közel-Keleten minden ortodox felekezet papja házas, sőt meg is kell nősülniük szentelés előtt. A keleti rítusú katolikus papjaink pedig választhatnak a cölibátus és a házasélet között. Aki a házasságot választja, annak a püspöke azt mondja, fejezze be a tanulmányait, házasodjon meg, és öt év elteltével, ha egészséges családi és lelki életet tud felmutatni, pappá szentelhetik.
Egy másik lehetőség lehetne az is, ha egy házas ember, akinek vannak gyermekei, elhatározza, hogy pap szeretne lenni. Ilyenkor a püspök megvizsgálja az esetet, és ha alkalmasnak találja, egy speciális képzés után felszentelheti. Így ott maradhat a környezetében, saját otthonában, és elláthatja a papi szolgálatokat.

Előző oldal    Vissza az Elmélkedések oldalra    Következő oldal