|
P. Henri Boulad
SJ:
A keresztény
Isten misztériuma és az iszlám
|
Ez előtt a megfeszített és erőtlen Isten előtt elfog a kinyilatkoztatás
érzése. A szeretet Istenének kinyilatkoztatásáé. Az Isten, aki eltűnik,
hogy segítse az embert, hogy fölemelje az embert és az emberiséget,
hogy elvezesse a Benne való beteljesüléséig. Az Isten, aki
kinyilatkoztatja magát nekünk, hogy nekünk adja Istenségét, a
mindenhatóságát. A megtestesült és keresztre feszített Isten a
keresztény misztérium lényege. Ez az egyetlen Isten, aki előtt önként
meghajlok, leborulok, az egyetlen Isten, akit hajlandó vagyok imádni.
Imádni a hatalmat, a mindenhatóságot, Izajás Istenét, a trónon ülő
Istent… Mi előtt taposom el magam? A hatalom előtt. Ez rabszolgává
tesz. De én nem hajlok meg a mindenhatóság előtt, csak az egyetlen
érték előtt, ami számít nekem: a szeretet előtt. Isten a kereszt
misztériumában fedi fel magát. A kereszt, ahogyan azt Szent Pál mondja,
a keresztény Isten kinyilatkoztatása. Nem a hatalom, mint ahogy azt a
zsidók követelik, nem a tudás, ahogy a görögök óhajtják, hanem a
szeretet igazi hatalma, amiről Pál azt mondja, hogy nem ismerem csak
Krisztust, a megfeszítettet, ami gyöngeség a zsidók szemében, őrültség
a pogányok számára, de annak aki hisz, az Isten ereje és bölcsessége
(vö: 1Kor 1,23-24). Krisztus ezért utasította vissza, hogy politikai
síkra helyezze magát. Krisztus visszautasítja a politikát. Miért? Újra
felhozom a kör példáját, de ez most nem Isten köre, hanem a
történelemé. Ádám, a pátriárkák, Ábrahám, a próféták, Jézus Krisztus.
Jézus Krisztus után pedig Konstantin császár, Mohamed és végül 2007. Ez
a történelem. A politikai cselekvés külső szinten helyezkedik el: itt
van II. Ramszesz, Cézár, Napóleon, Bismarck… Ez a történelem. Ha Jézus
a politika logikája szerint jött volna el, akkor Cézár vagy Augustus
császár lett volna, vagy Ramszesz fáraó. De a kiüresedés logikája
szerint belemerül a történelem közepébe, az emberiség szívébe, hogy
elfoglalja a középpontot. Ez a nagy különbség a hatalomról és a
politikáról alkotott muzulmán és keresztény elképzelés között. A
keresztény nem utasítja el a politikát, mert tudja, hogy fontos, de a
történelem nem a politika szintjén zajlik, hanem az emberi szív
legmélyén, és az egyháznak is itt kellene elhelyezkednie. A
keresztényeknek itt kell elhelyezkedniük. Az igazi forradalom belül
kezdődik. Itt, bennem, legbelül. És mert Krisztus foglalja el a
középpontot és a szívet, ő a Király. Nem egy dinasztia sarja: I. II.
III. IV. Jézus… Király abban az értelemben, hogy ő uralkodik a világ
közepén, a történelem középpontjában, az emberiség szívében. Annak a
félreértésnek köszönhetően, ahogy a Pantokrátor Krisztust ábrázolják
különösen a bizánci templomokban (én is bizánci vagyok): Krisztus üla
trónján. Visszatértünk az ószövetségi elképzeléshez: trónra ültettük
Krisztust.
|
|
|