|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2011. MÁRCIUS
|
|
Hitélet és irodalom: „Dolgaim elől rejtegetlek” (5.)
És
nem csak egyenként változtat meg bennünket Isten. A teremtő szellem
szolgálata nem lehet személyes ügy. Ahová Isten megelevenítő lehelete
elhatol, ott nemcsak a börtönök, a gyárak és a búzaföldek, de a
teremtett világ egésze megváltozik. Ezt a személyen túli vonatkozást
keresve mondja ki a második rész bevezetésében: Isten mindnyájunk
ünnepe.
Vajon nem úgy gondoljuk-e, hogy ha Isten országa eljön, az régen várt
ünnep lesz, melyre méltón fel kell készülnünk? Vajon nem úgy olvassuk-e
magunk is József Attila sorait, ahogy az évnyitóra készülő gyermek
hallgatja, enyhén unatkozva, mint sorolja édesanyja az ünnep kellékeit?
A gyerekek kezében virágok legyenek,
ez végül is megoldható. Egy gond van csupán: honnan tudjuk, hogy Isten
országa csakugyan eljött, s nem idő előtt örvendezünk? Lukács
evangéliumában azt olvassuk: Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon
(Lk 17,20). Ha eljövetelének egyáltalán van jele, akkor a romlás,
pusztulás, rettegés, szenvedés az (vö. Lk 21,9-31). De ki képes ünneplő
ruhát ölteni a pusztulás kellős közepén?
A vers befejező négy sora, az a bizonyos "alighogy" azonban valami mást sugall. Alighogy fölkészültünk, (...) Isten országa hazatalál. Ráadásul nyugodtan, biztosan, észrevétlen. Különös.
Fordítsuk csak meg száznyolcvan fokkal a gondolkodásunkat! Ha teljes
szívünkben, egész lelkünkben felkészültünk rá, azáltal meg is jelenik
közöttünk az ünnep. S ha ünnep lesz, az egyben Isten országának
eljövetelét jelenti majd. Mert az Éden kertjéből kiűzettünk ugyan, de
Isten országából nem. Isten országát mi űzzük el, s nem elsősorban
gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, hanem legelsőül
azzal, hogy ezt az egyszerű, mondhatni hétköznapian egyszerű tényt nem
ismerjük be. Rajtunk áll, Isten országát milyen messzire űzzük,
mennyire közel hozzuk. Hogy hadnagyok leszünk-e vagy inkább
embertársaink testvérei. Elutasíthatjuk a kegyelmet, a teremtő szellem
közreműködését, de térdet-fejet hajtva be is fogadhatjuk. A magunk
romlandó érvrendszerével, elveink, érdekeink szerint gondolkodva
felaprózhatjuk a világot, ideig-óráig rögeszméktől felparcellázva is
működni fog. Amíg azonban igazi lelkünket, melyet széltől is óva
őrizgettünk, hogy be ne szennyeződjék, nem öltjük magunkra, azaz amíg a
teremtő szellem egyetemességéhez fel nem emelkedünk, és erre az
egyetemességre: Istenre hagyatkozni nem merünk, addig nem lesz se
ünnep, se közösség, hiába várjuk, csak romlás, pusztulás, rettegés,
szenvedés: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul (Mt 12,25).
Ács József
|
|
|
