|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. NOVEMBER
|
|
Olvasói levél: 50 év távlatából
A
Bakony tájairól kerestem ismertető anyagot, mikor eszembe jutott egy
régi történet, emlék. Érettségi után, mivel nem vettek fel az
egyetemre, elmentem dolgozni. Egy alkalommal kolleganőm megkérdezte:
„Van-e kedved velünk jönni kirándulni?”. Megörültem a kérdésnek, és
megbeszéltük mikor és hol találkozunk. A kiránduláson egy katolikus
fiatalokból álló, kb. 25 fős, csoporttal ismerkedtem meg. A túrák
vezetője Lajos bácsi és felesége, Elli néni, segítőjük Margitka volt.
Az 50-s években az egyházi iskolák államosítása után Lajos bácsi, aki
az egyik iskola kollégiumának intézője volt, mint nyugdíjas maga köré
gyűjtötte azokat a fiatalokat, akiket vallási meggyőződésük miatt nem
vettek fel az egyetemre. Ehhez a csapathoz csatlakoztak testvérek,
ismerősök, így jómagam is. A kialakult csapat hasonló mentalitású
fiúkból és lányokból állt, akik hétről-hétre rövidebb és távolabbi
utakra indultak el. Ebben az időben ezeket a szerveződéseket
illegálisnak tekintették, és veszélyesek voltak. Kialakult közöttünk
egy burkolt nyelvezet. A legszellemesebb szöveg, amikor vasárnap
indultunk útnak: „találkozunk a Felszabadulás téri sörözőben 8 órakor”.
Lefordítva: a pesti ferencesek templomában 8 órakor hallgatunk
szentmisét. Útjainkon nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a hangulat.
Hamar barátságok, mélyebb kapcsolatok jöttek létre. Sok szép helyen
jártunk, magunkba szívtuk a táj szépségét, hangulatát, élményekben
gazdagodtunk.
Egy alkalommal Veszprémből vicinálissal a Cuha-völgyén mentünk
keresztül Porva-Csesznekig. Egy páran az utolsó kocsi peronján álltunk,
az átjáró ajtó ablakából figyeltem a tájat. Csodálatos, lenyűgöző
látvány tárult elém. Ahogy előre haladt a vonat, a hátrahagyott táj
szépsége egyre jobban kitárult, megragadó volt, elmondhatom, még ma is
elevenen él bennem. Csesznekhez gyalog utunk fenyőerdőn vezetett
keresztül, a nap sugara a hatalmas fenyőfákon át beragyogta az erdőt.
Menet közben gombát is szedtünk, ekkor ismertem meg az óriás pöfeteget
és a fenyővargányát. Az ízük nagyon finom volt, és semmi bajunk nem
lett.
Tudjuk 1956 után milyen volt az élet, amit az akkori nemzedék átélt.
Bekerült a közösségbe egy „tégla”, aki többször jött velünk, mindent
„feltérképezett”. Nevek, hangulatjelentések kerültek ki rólunk. A 60-as
évek elején Lajos bácsit és Margitkát kiemelték közülünk, így a kb. 3
éves túrázás után a csapat szétszéledt. A személyi kapcsolat továbbra
is megmaradt, kerestük egymást. Többen megházasodtunk, egymás után
születtek az utódok, új feladatot kaptunk, a családot. Lajos bácsi és
Margitka kb. 2 és fél év múlva szabadult, örömmel üdvözöltük egymást,
többször találkoztunk. Mindig tudtunk egymásról, barátságunk hosszú
éveken át töretlen maradt. (Eddig a régi történet.)
|
|
|
