|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. FEBRUÁR
|
|
Gyökössy Endre: Ne múljon el nyom nélkül a
karácsony
Minden
év január hónapjában rendezik az ökomenikus imahetet. Ennek alkalmából
közöljük református testvéreink egyik legkiemelkedőbb teológusának -
Lajos Atya által nagyra tartott és mélyen tisztelt – dr. Gyökössy
Endrének gondolatait. Az elmélkedés tárgyát - Jézus bemutatása a
templomban - képezi.(Lk. 2, 21-40)
Miután Jézus megszületett és néhány nap eltelt, csak két idős ember
tudja meg, hogy ki is Jézus Krisztus. Egyikük Simeon – igaz és
istenfélő ember - még éppen arra várt, hogy a szívére ölelhesse, aztán
nyugodtan meghal. A másik egy idős prófétaasszony. Kétezer évvel
ezelőtt is voltak női szolgák a templomban; Anna is ilyen. (A kegyelem
gyermeke; ezt jelenti a neve.) Ez az idős nyolcvannégy éves özvegy hét
évig volt férjnél, aztán élete többi részét a Nagytemplom egyik kis
zugában töltötte Ő a második, aki felismerte Jézusban a Krisztust.
Ez a karácsony utáni üzenet, örömhír az idősöknek azért szól, mert már
ők is deres fejűek; a fiataloknak meg azért, mert ha Isten akarja,
egyszer ők is azok lesznek. Mindenkinek
szól tehát, hogy íme, ennek az özvegynek nyolcvannégy esztendejéből
csak hét évig volt boldog családi élete – reméljük, hogy az volt -, a
többit bizony magányosan kellett leélnie – és mégsem volt keserű! Nagy
próbák érhették, ha ilyen magányosan kellett élnie. Ki, milyen
viszonyban van Istennel, aszerint fogadja a próbákat. Aki a próbák
alatt elkeseredik, megkeseredik, az a próbákat Isten pörölyének,
kalapácsának véli, és egyre jobban összezúzódik alatta. Aki Isten
próbáit Isten vésőjének tekinti , azt a próbák egyre inkább
Krisztus-arcúvá faragják.
Egy sokat próbált öregemberre mondta valaki: „nézd milyen evangéliumi arca van!”
Jó, ha Isten próbáit vésőnek tekintjük az életünkben, és hagyjuk
magunkat általa kifaragni ama óráig.
Rendkívül sok keserű öregember él közöttünk. Ennek legtragikusabb
következménye az, hogy nagyon sok idős lesz öngyilkos. Döbbenetes, hogy
az öregkornak léteznek ilyen rövidzárlatai, elvesztik életük értelmét…
Simeon nem vesztette el, mert mindig remélt. Remélt! Ott szűnik meg életünk
értelme, amikor reménytelenné válunk.
|
|
|
