|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009.
OKTÓBER
|
|
JUBILEUM
Hatvan év! Nagy idő! (Nekünk)
Mikor kijöttünk a szentélyből arra gondoltam: mekkora utat tettünk meg
mi is, a magyar keresztény egyházak is, ez alatt a szűk két emberöltő
alatt!
Visszaemlékszem lakókerületem plébánosának merev elutasítására, amikor
kértem esketésünket protestáns menyasszonyommal. Csak reverzális
esetén, mondta, katolikus templomban ez az egyetlen lehetőség.
Protestáns anyósoméknál Kanadában kitört a mélységes felháborodás, jött
a dörgedelem. (Nálunk a férfi hoz áldozatot…)
Én akkor Grál-lovagot játszottam, és bár menyasszonyom negyed annyira
sem ragaszkodott a vallásához, mint én, elmentem egy protestáns
lelkészhez.
Nagyon kedves idős úrnak mondtam el a problémámat. Felvilágosított,
hogy a reverzális intézménye magyarországi specialitás. Egy katolikus
többségű parlament a szülőatyja. Ő megesketett úgy, hogy nem kellett
megfogadnom, hogy minden jövendő gyermekünket protestánsnak neveljük.
(Az utódok nemük szerint követhették hitükben szüleiket.)
Így is történt, de én ezért nem járulhattam sokáig a szentségekhez.
Házasságkötésünk 1949-ben volt. Nem szomorú,- hogy amikor hazánk a
legdurvább elnyomás, terror alatt nyögött, és szegények voltunk, mint a
templom egere, sőt még barátaink előtt is vigyázni kellett minden
megnyilvánulásunkra, hogy életben maradhassunk, - akkor a lelkiekben is
széthúzás volt a keresztény egyházak között.
Létrejött a „család-kezdemény” egy olyan környezetben, amelyik
kinyilvánította, hogy mindaz, amiben nevelésünk alapján hittünk: Isten,
vallás, és mindaz, amit e két fogalom képvisel, a múlt csökevénye,
felesleges! Helyébe a mindent megelőző egyéni önzést hirdették, és
szóba sem kerülhettek olyan „túlhaladott” fogalmak, mint adott szó,
eskü, hűség, emberi tartás.
|
|
|
