|
Hitélet és irodalom
Szavak
Ebben
a nagyon érdekes korszakban a tanár úr a fogékony diákokkal való
rengeteg – olykor éjszakába nyúló – beszélgetés mellett rendszeresen
publikált. Írásai a Vigilia, az Új Ember és a Jelenkor hasábjain
jelentek meg. A verseit Tótfalusy István írói álnéven jegyezte. Én
annak idején ezeket nem olvastam. A fent említett gyűjteményből
ismertem meg őket. Nagy élvezettel ízlelgettem – nyilván mai tudásomnak
köszönhetően – a míves verssorokat, lüktető hexametereket, finom költői
képeket. Mégis a Szavak című vershez érve határoztam el, hogy rövid
hallgatás után megszakítva irodalomtörténeti tematikus barangolásunkat
ideidézem a szerzőt és a művet. Egyiket azért, mert ünnepelni való,
hogy 77 évesen köztünk él és tanít; a másikat azért, mert soha nem volt
ennyire aktuális, mint manapság, a szavak devalválódásának idején.
Valamint így őszidőben, halottak napja környékén.
Tótfalusy
István: Szavak
Vannak szavak –
már szinte élők, mint a falevél.
Lélegzenek, suhognak, izzanak,
s mikor kisüt a nap,
egy pillanatra megpihen a fény
rajtuk. Szemhúnyva várják. Fényt a fény,
életet élet, szót a szó…
Aztán fordul a szél,
Suhint az ősz, vetkőzik a karó,
És megsárgul a lomb is: vége már.
Riadva száll
akár
vak tó fölött csapongó vak madár.
|
