|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009.
MÁJUS
|
|
LELKIPÁSZTORI ÜZENETEK
Lelki élmény a Tábor-hegyen és a Gulágon
Fenn a Tábor-hegyen Péter nem is tudta, hogy mit mond,
annyira meg voltak ijedve. De a lényeg feltört belőle,
megfogalmazódott, hogy „Mester,
oly jó nekünk itt lennünk!
Készítsünk három sátrat, Neked egyet,
Mózesnek egyet, Illésnek egyet! Maradjunk, oly jó
itt lennünk!" Talán el tudjuk képzelni, hogy
Péter és a többi apostol lent a hegy alatt mit
éltek át a tanító Jézussal a folyton
özönlő tömegben. Látni, átélni a
tömeg minden nyomorát, a megrendítő betegek
siránkozását, vergődését,
jajgatását. Elviselni a leprásan fullasztó
légkört. S most itt a hegytetőn milyen fantasztikus
élmény az isteni ragyogásba, Jézus,
Mózes, Illés földöntúli
aurájába bekerülni, s érezni a minden
porcikájukat átjáró égi erőt. „Maradjunk,
oly jó itt lennünk!”
Hallván ezt a tábor-hegyi csodát –
nekünk, akik zömmel a fővárosi tömeg
légkörében élünk – nem
törhet-e fel bennünk a vágy valami olyan lelki
élmény után, amit megtapasztalunk, s
elmondhatnánk Péterrel együtt:
„maradjunk, oly jó itt nekünk!”? De igen!
Ha nem is a tábor-hegyi jelenet, mert az egyszeri és
megismételhetetlen volt – de valami olyan magas lelki
élmény, amely a jézusi ígéretekben
szerepel – amely jelen életünknek is konkrét
lehetősége. Hála Istennek, élnek ezek a
lehetőségek. Csak különféle okok miatt
(homályos látás, lelki vakság) nem
ismerjük fel megtalálásuk,
megvalósításuk módját.
Ebben a megtalálásban ad rendkívüli
segítséget a már általam is
többször emlegetett ferences Placid atya, aki 2003-ban a
Terror Háza előtti megemlékezésen elmondta a 10
évi haláltáborban, a Gulágon
eltöltött időnek a négy túlélési
szabályát. Azokat az alapszabályokat, amelyek a
mai nehéz válságos életünkre is
érvényesek. Amik nemcsak a poklok-poklában a
túlélés feltételei, hanem annak az előbb
emlegetett, óhajtott lelki élménynek,
állapotnak is a megalapozói.
Első szabály:
A szenvedést nem szabad dramatizálni! Mert akkor
gyengébbek leszünk. Már pedig a
túléléshez erősnek kell lennünk.
Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a táborban nem
engedték meg senkinek, hogy panaszkodjon. Nem volt szabad
panaszkodni, elégedetlenkedni, zúgolódni. Ez
rengeteget jelentett. De ez az első szabály ma is
érvényes! Nagyon szeretünk panaszkodni.
|
|
|
