|
|
|
|
Püspök a hegyen: Szent Gellért
|
Bizonyára
mindnyájan jártatok már a Gellért-hegyen! Úgy emelkedik magasba a kék
Duna partján, mint valami drágakő, amely szép fővárosunkat ékesíti.
Hosszú évezredek óta nézegeti magát a Duna tükrében és ha beszélni
tudna, sok érdekes dolgot mondhatna nekünk. Látta az ősmagyarokat,
amikor bevonultak a Duna völgyébe. Látta a tatárokat és a törököket,
akik annyi szenvedést zúdítottak népünkre. Talán nem csalódom, ha azt
állítom, hogy az öreg Gellért-hegy legemlékezetesebb napja mégis az
volt, amiről most szeretnék megemlékezni. Képzeletben álljunk meg a
hegy északi lejtőjén és hallgassuk meg szomorú vallomását.
- Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Tudjátok, meséli
az öreg hegy, az én életemben ezer esztendő csak annyi, mint az
emberekében néhány perc. Kora reggel, midőn kibújtam az éjszaka
takarójából és megnéztem magam a Duna vizében, különös sürgés-forgásra
lettem figyelmes. Hallgatózni kezdtem, vajon mit akar az a sok ember
ilyen korán reggel? Egyszer csak hallom ám, hogy egy pogány magyar így
szónokol:
- Elegünk van a keresztények Istenéből! Romboljuk le templomaikat,
öljük meg papjaikat! Miattuk zúdult ránk a Hadúr haragja. Áldozzunk
fehér lovat neki!
Közben néhány pogány táltos fölfelé indult a hegyre. Feleúton megálltak és így beszélgettek:
- Ma reggel kell ideérkezni a hercegeknek. Vata vezér, a régi hit
védelmezője azért hívta ide híveit, hogy a kereszténység eltörlését
követeljék.
- Én arról értesültem, jegyezte meg a másik táltos, hogy embereink már
beszéltek velük, de nem kaptak egyértelmű választ. Nem tudhatjuk, kinek
a pártjára állnak.
|
|
|
