|
|
|
|
Sík
Sándor: A galileai asszony
|
Ráchel
egyedül maradt a sziklás úton. Mit tegyen? Visszaforduljon ő is? És
futni engedje a galileai asszonyt! Kevélykedhessen a fiával? És az ő
fiai meggyilkolva! Minden erén végiglobogott a nagy, sötét harag. Nem!
Ha másképp nem lehet, visszahozza őket ő maga. Olyan iszonyú erőt
érzett most magában, hogy egy percre se gondolt arra, hogy nem bír el
az áccsal. Visszahozza azt a gyermeket! Pusztuljon az is, ha az ő fiai
elpusztultak. Ne legyen boldogabb az az asszony se, mint ő! Futva
indult előre. Egész lelkét eltöltötte ez az egy gondolat: a
bosszúállás. Maga sem tudta, mennyi ideig ment így.
Egyszer aztán megpillantotta, amit keresett. Két összehajló szikla
közt, egy kis zugban, ott ültek a galileaiak. Az ács és a felesége
ébren voltak. A gyermek anyja ölében aludt. Ráchel szívén nagy,
diadalmas ujjongás lobbant keresztül. Most odarohan és kiragadja a
gyermeket az asszony kezéből és fut vele vissza, a halálba! És ekkor
valami egészen váratlan, önmaga előtt is megmagyarázhatatlan dolog
történt. Amint győzelmes gyűlölettel, egy szilaj ugrással odarobbant
elébük, a galileai asszony fölnézett rá és halkan, szelíden, mint
akkor, a ház előtt, ezt mondta:
- Békesség neked, Ráchel.
És Ráchel most nem fordította el a fejét, hanem szelíden, csendesen,
szinte alázatosan felelte:
- Békesség neked, galileai asszony.
És mintha valami igézet kényszerítette volna, odatapadt a szeme az alvó
gyermekre és nem tudta többé levenni róla. A lelkében valami nagy
békességet érzett.
- Miért jössz utánunk, jó asszony? - kérdezte az ács.
És Ráchel így szólt:
- Azért jöttem, hogy megmondjam nektek, hogy ne késlekedjetek, mert a
ti ellenségeitek tudják, hogy eljöttetek a városból és utánatok
jöhetnek és halálra vihetik a gyermeket. És azért jöttem, hogy lássák
az én szemeim Izrael reménységét.
És ekkor a galileai asszony fölkelt a földről és odanyújtotta a
gyermeket a fazekas feleségének. Ráchel a fiaira gondolt, megcsókolta a
gyermeket és sírni kezdett és nagyon fájt a szíve és mégis nagyon
boldog volt. A galileaiak pedig fölvették a földről csekély holmijukat
és az asszony fölült a szamárra.
- Békesség neked, jó Ráchel! - mondották és elindultak.
A fazekas felesége sírva nézett utánuk sokáig és úgy tetszett neki,
mintha sok fehérruhás kisgyermek menne mellettük jobbról és balról,
pálmaágakkal is aranykoronákkal játszogatva, és az arcuk fénylene, mint
a fényes csillagok, és mind édesen mosolyognának a gyermekre.
És megismerte köztük az ő két fiát.
|
|
|
