|
|
|
|
Mátyás
király és Vízkereszt ünnepe
|
Szép szokás volt Mátyás idejében Buda várában, hogy újesztendő örömére
a király megajándékozta a palotának és Budának népét.
Ezt az ajándékozást pedig mindig Vízkereszt ünnepén
rendezték. Felvonultak erre a napra sorjában a király elébe mind a
főrangúak, akik az udvart szolgálták, meg a palota minden tisztjei,
minden őrei, cselédei, akik az udvarnál vagy a királyi háztartás körül
valami szolgálatot tettek. Mindenki az ünneplőjét vette föl erre a nagy
napra, s mind a nagyok, kicsik a maguk méltóságának, mesterségének a
jelvényeivel jelentek meg a fogadóteremben.
A fővadászmester kürtöt, a főpohárnok ezüstkupát tartott
kézben, a tisztek alabárddal, az udvari zenészek ki síppal, ki
hegedűvel, ki tárogatóval, az énekes kobzosok kobozzal, szabók ollóval,
csizmamester dikiccsel, a szakácsok főzőkanállal, mészáros taglóval,
inasok tállal, pecérek korbáccsal járultak Mátyás király színe elé, ki
maga az ajándékkal megrakott, drága rezes asztalnál ült. Az asztal
sarkánál pedig ott állt a király kedves talján krónikása, akit Galeotto
Marciónak hívtak.
Egyenként jöttek a hódoló udvari személyek az asztalhoz,
és megálltak főhajtással Mátyás király előtt. A király pedig
kinek-kinek a hivatala, foglalatossága szerint való ajándékot
választott a kincses asztalról. Az uraknak díszkardot, remekbe faragott
vadászkürtöt, ékesen munkált aranysarkantyút nyújtott; a tisztek is
szép kardot, lándzsát kaptak; aki asszonyszemély volt, annak gyűrűvel,
kösöntyűvel kedveskedett a király; tepsibe, tárogatóba meg csupasz
tenyerekbe azután olvasatlan vetette, dugdosta a csillogó-ragyogó
aranytallért. A talján krónikásnak meg az volt a dolga, hogy a Mátyás
ajándékaihoz egynéhány odavaló, kedves, tréfás szót vessen ráadásnak,
persze magyar nyelven, mert aki Hunyadi Mátyás kenyerét ette, borát
itta, annak mindnek érteni kellett a magyar szót. Így azután vidám
hangulattal folyt az ajándékozás reggeli harangtól déli harangig.
|
|
|
