Ez a vallás értelmezésére vonatkozó állítás olyan messzemenő következményekkel jár, hogy minden egyes benne szereplő kifejezés magyarázatot követel. A vallás nem az emberi szellem speciális funkciója. A történelem elmondja nekünk, hogyan vándorolt a vallás az ember egyik szellemi funkciójától a másikig azért, hogy otthonra találjon bennük, és azok hogyan utasították el, vagy olvasztották magukba őt. Így ment a vallás magabiztosan az erkölcshöz, és kopogtatott az ajtón. Egészen biztos volt benne, hogy ott jól fogadják, mert vajon nem az erkölcs a vallás legközelebbi rokona? Hogyan utasíthatná el tehát? És valóban, az erkölcs nem is utasította el a vallást. Befogadta, de csak mint „szegény rokont”, és arra kérte, érdemelje ki helyét azzal, hogy szolgálja az erkölcsöt. Bebocsáttatást nyert mindaddig, amíg segített jó polgárokat, jó férjeket és jó gyermekeket, jó munkásokat, jó hivatalnokokat és jó katonákat nevelni. Amint azonban a vallás sajátmagára hivatkozott, azonnal elhallgattatták, vagy elutasították, mondván, hogy az erkölcsre nézve fölösleges és veszélyes.
A vallás ezért, hogy szállásra találjon, az ember spirituális életének új funkcióját kereste. A megértés képessége vonzotta magához. A vallás, mint a tudás egy speciális módja, a vallás, mint mitológiai képzelőerő, vagy mint misztikus intuíció – ezek a funkciók otthont jelenthetnek a vallás számára. Újból bebocsáttatást nyert tehát, sajnos azonban csak, mint a „tiszta tudás” alattvalója, és csak kis időre. A tiszta tudás ugyanis, melyet rendkívüli mértékben megerősítettek a tudomány eredményei, hamar visszavonta beleegyezését a vallástól, és kijelentette: a vallásnak az ég-világon semmi köze nincs a tudáshoz.
Így a vallás az ember spirituális életében ismét otthontalanná vált. Újabb funkciót keresett, tehát amihez csatlakozhatott. Talált is ilyent: az esztétikai funkciót. Valóban, miért is ne találna helyet a vallás az ember művészi kreativitása területén? Ez a kérdés sok vallásfilozófus szavával hangzik évszázadokon keresztül, és a művészi valóság maga válaszol sok-sok valaha élt és ma élő művész által. Lelkes igenléssel invitálják a vallást, és nem pusztán arra, hogy csatlakozzék hozzájuk, de azt is állítják, hogy a művészet maga is vallás. Ekkor azonban a vallás bizonytalanodik el. Vajon nincs-e a valótlanságnak egy eleme mindig jelen még a legnagyobb művészeti alkotásokban is? A vallás emlékezett tehát az erkölcs és értelmi világhoz fűződő viszonyára, és most ő húzódozott attól, hogy beolvadjon a művészetbe.

Előző oldal    Vissza az Elmélkedések oldalra    Következő oldal