|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2012. SZEPTEMBER
|
Lelkipásztori Üzenet: A Kereszt, mint a bizalom jele
A katolikus templomok jele a kereszt. Vajon miért vált ennyire
elfogadottá ez az egyszerű jel, mely egy szörnyű halálnemre utal? A
kereszt botránya ma is élő, az embert mélyen érintő valóság. Az emberi
szeretetlenség és hűtlenség botrányára adott isteni válasz. Krisztus
keresztje a bizalom kettős irányát foglalja magában. A Fiú teljes
bizalmát az Atya felé és az emberek bizalmát a megtestesült Fiú felé.
„(Isten) azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az
igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és
ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát
mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.” (1Tim 2,4-6).
Jézus Krisztus egész életét az Atyának való engedelmesség és bizalom
hatja át, de ez a bizalom és ráhagyatkozás a szenvedéstörténetben éri
el tetőfokát. Ő az, aki nem csupán szavakkal hirdeti a gyermeki bizalom
szükségességét, de cselekedeteivel is megvalósítja azt, amit az Olajfák
hegyén így fejez ki: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de
ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39). Jézus
kitárt karjai a kereszten ezt a feltétlen bizalmat mutatják. „Jézus
kereszthalálának azért van jelentősége az emberek üdvössége számára,
mert határtalan bizalommal viseltetett az Atya iránt.” (G. L. Müller,
Katolikus Dogmatika, Kairosz Kiadó, Bp. 2007. 284.)
Az Istenbe vetett bizalom másik oldala az ember bizalma a
Keresztrefeszítettben. A feszület újra és újra tanúsítja az Isten
irántunk való szeretetét, és meghív minket is a föltétlen bizalomra.
János evangélista a Szentírást (Zak 12,10) idéző szavait használva:
„Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19,37). Illetőleg a
Nikodémussal folytatott párbeszédből: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a
pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne,
az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14-15). A Számok
21,4-9-ben leírt történet segít bennünket a kereszt titkának
megértésében. A kígyók által okozott halál ellen nincs szükség
különleges praktikákra, nagy anyagi ráfordításra, egy dolog kell
csupán: bizalommal rá kell nézni a rézkígyóra. Végső soron a mi
bizalmunk által tud csak életet adni nekünk Isten.
Béla atya
|
|
|