|
XX. század pápái
XII. Piusz (1939-1958)
Elio
Toaff későbbi római főrabbi kiemelte, hogy „az
olaszországi zsidók bárki másnál jobban érezhették és méltányolták azt
a könyörületes és nagylelkű baráti magatartást, amelyet a pápa a
zsidóüldözés és terror szörnyű évei alatt a zsidók irányában
tanúsított.” A New York Times közölte a New York-i főrabbi
dicsérő szavait XII. Piuszról, és az amerikai zsidó sajtó egésze is
csatlakozott ehhez a pozitív megítéléshez. A háború után sok zsidó
mondott köszönetet a pápának. Ilyen volt például Golda Meir későbbi
izraeli miniszterelnök asszonynak meleg hangú köszönetnyilvánítása is.
Nicolaus Kunkel, a Rómát megszálló német parancsnokság tisztje
vallotta: „Tanúsítom, hogy a
9000 római zsidóból 8000-et a Vatikán mentett meg.”
A washingtoni „Jewish Post” azt írta XII. Piusz halálakor, hogy „senki sem segített a zsidóknak a
legszörnyűbb tragédiájuk órájában olyan mértékben, mint a pápa”.
Az 1945. október 11-i New York Times beszámolója szerint a Zsidó
Világkongresszus húszezer dollárt ajándékozott a Vatikánnak annak
elismeréséül, hogy a Szentszék menedéket biztosított zsidóknak a
fasiszták és nemzetiszocialisták terrorja elől.
XII. Piusz halála után a pápa ravatalánál tisztelegve – sok más méltató
beszéd között – a következő szavak is elhangzottak:
„Nagy ember
volt és jó ember, és én szerettem őt.” (Montgomery tábornok),
„Minden
dolgot olyan látószögből ítélt meg, amely túlmutat az embereken, az
emberek vállalkozásain és civakodásain” (De Gaulle),
„ A
hétköznapi konfliktusok zűrzavara fölött álló erkölcsi igazságot
hirdette” (Golda Meir, Izrael állam külügyminisztere későbbi
miniszterelnöke).
|
