|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009. DECEMBER
|
|
Aranymise
….
Minden reggel úgy indultam munkába, hogy misét mutattam be: 20 éven
keresztül a Bakáts téri templomban mondtam mindennap a szentmisét.
Mindig így indultam el, mert éreztem, hogy Isten kegyelmére szükségem
van, hogy azt a feladatot el tudjam végezni, amit el kellett végeznem,
akár a Testnevelési Főiskolán, akár az orvosi rendelőben, akár a
rendben, akár a családban, akár a betegek gyógyításában.
…Szeretem hirdetni az Isten igéjét. Lelkigyakorlatokat tartottam, főleg
nagyböjtben, és a lelkigyakorlatokon azt emeltem ki, milyen fontos az
embernek a Jóistenhez fűződő viszonya. Lelkileg mindig úgy kell tennünk
a dolgainkat, hogy az valóban céltudatos legyen, valóban jó legyen, és
másoknak is a hasznára tudjunk lenni. Thomas Merton gondolata:
„Másokért élünk!” Nemcsak önmagunkért, hanem másokért is élünk, és így
tudunk másokat is segíteni abban, hogy rátaláljanak az igazság
ösvényére. Így közelebb visszük őket az Istenhez, és mi magunk is
közelebb kerülünk örök célunkhoz, az emberek pedig, megváltozhatnak
belsőleg. Hiszen ha elgondolják az életük igazi értelmét és célját,
akkor mindig másképpen azonosulnak a dolgokkal, és így másképpen
akarják megvalósítani saját életüket is.
Benne éltem és élek folyamatosan a világban. Másképpen képzeltem
az életemet akkor, amikor kezdetben a kolostorba mentem. A kolostorban
sajnos csak két évet élhettem, mert 1950-ben feloszlatták a
szerzetesrendeket. Utána kikerültem a világba: ott igen sokrétű
elfoglaltságaim voltak, ott kellett megélnem a papi és a szerzetesi
életemet. Így hát elég gyakran találkoztam az emberi gyarlóságokkal is,
amelyeket igyekeztem kijavítani, azért is vállaltam a
lelkigyakorlatokat, hogy ezzel is valamennyivel jobbá tegyem ezt a
világot.
Hálát adok az Istennek, hogy mindazt, amit megéltem, valóban úgy tudtam
megélni, hogy a hivatásomnak tudtam közben élni. Az embert az teszi
boldoggá, ha van hivatása, és azt be tudja teljesíteni. Nekem ez lett a
hivatásom. Természetesen kezdetben nem ezt vállaltam, de ez lett a
hivatásom, hogy nekem nem szerzetesközösségben, hanem a társadalomban
kellett kifejtenem a tevékenységemet, hogy az emberekért tudjak élni,
másoknak az életét tudjam gazdagabbá, szebbé tenni. Meg kellett
tanulnom másokért élni, mások számára közvetíteni Isten igazságait. Ez
egy élethivatás. Ennek az élethivatásnak élek most is, és ahol tudok,
segítek, más plébániákon is megfordulok. Aki hozzám fordul, és kérdez
az Úrról, azt még most is tanítom, és boldog vagyok, mikor valakiben
úgy érzem, hogy megtalálta az Igazságot és az Igazság követésére szánta
el magát.
|
|
|
