Meg is engedtetett neki, amit kívánt.
Bément a templomba, és a Boldogasszony kegyes tekéntő képe előtt mindenek hallatára ekképpen kezd vala siránkozni:
- Óh, Istennek szerelmes szent anyja! Ihol látod, hogy a te szeretetedért gyalázatos halálra vitetnek. Te, én kegyelmes asszonyom, tulajdon lábadat megmeztelenítetted, hogy az én mezítelenségemet fedeznéd, ezüst lábsólyádat ajándékoztad, hogy életemet megtartanám. És íme, a te ajándékod gyalázatos halálomra szolgált csupán. Most ezért, nagy hatalmú szent Szűz, oltalmazz engemet! Mutasd meg a Te hatalmadat és bizonyítsd az én ártatlanságomat. Ragadd ki lelkemet a szorongatások örvényeiből, mivel környülvettek engem a halálnak fájdalmai, és nincs, ki énrajtam segítsen. Tenéked hagyatott el, a szegény nyomorultnak te lészesz végső segítsége.
Alig végezé el siránkozó szavait az elkeseredett fogoly, ihol új csoda tétetett! Mindjárt a Boldogasszony képe az egész ámuldozó kísérő sereg előtt a másik lábát is csudálatosan kinyújtotta és arról is az ezüstsólyát a maga ártatlan szolgája eleibe a földre ereszté, ezzel az ő ártatlansága igazoltassék, s a világ előtt akképpen megmutatkozhasson.
Úgy is lőn. Mind a város elöljárói, mind pedig a köznépek megismerik vala Máriának irgalmasságát. Az ügyefogyott szegény embert nemcsak életében megtartották, hanem kedvező ajándékokkal is vigasztalták, úgy mint az ő leányait a város oltalmába vévén tisztes házasságra segítették, magának pedig hogy böcsületesen élhetne és cselédeit alkalmasan táplálhatná, biztos jövedelmet rendelhetnek el.