„Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske / Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!” – szól az ismert gyermekdal, és egyáltalán nem csak úgy, bele a vakvilágba. Az ének a keresztény kultúrkörben „kivirágzott” virágvasárnap ünnepéhez kapcsolódva szökkent szárba, és egy bizonyos kapun most – mint Jézus a jeruzsálemin – mi is átbújhatunk, csak akarnunk kell. A Jézus kereszthalála előtti utolsó napokról tudjuk, hogy mi történik; ezen a vasárnapon tényszerűen bevonul Jeruzsálembe, négy evangéliumi leírásban is olvasható. A virágvasárnap megünneplésének különleges szokásai a bibliai hagyományon kívül a jeruzsálemi egyház liturgiájából formálódtak. Bibliai elem mindenképpen az útvonal – Betániából az Olajfák hegyén keresztül a lefelé vezető országúton a Kedron patak völgye felé, és aztán be azon a kapun, amit Aranykapunak hív a későbbi hagyomány. Bibliai adat az is, hogy Jézus szamárháton érkezett, és az is, hogy a jelen lévők ünnepléssel fogadják őt. Ennek a hangsúlyai a különböző leírásokban eltérőek, de amit mind Máté, Márk, Lukács és János evangélista is leír, hogy e szavakkal fogadják: „Hozsanna Dávid fiának” – ennek emlékét őrzi a 118. zsoltár is. A „hozsanna” szó jelentése: „ments meg”, „szabadíts meg”, mégpedig a lehető legkonkrétabban, „ments meg most, bajban vagyok”.
A zsoltár egyértelművé teszi, hogy Jézus bevonulásának hátterében „a messiás király” érkezésének gondolata állt – az viszont, hogy messiás alatt mit, kit értett a nép, már nem ilyen egyértelmű. A Jézus korabeli messiásmodellek közül az egyik a Dávid házából származó király modellje. Ilyen értelemben pedig a római leigázás, az idegen elnyomás alól várták a felszabadulást és az ország helyreállítását. Azonban két elemmel bővül ez a modell Jézus jeruzsálemi bevonulásakor: az egyik a szamárháton való érkezés. Szemben azzal, amit néhány iskolai hittankönyvben írnak, ez az állat az Ószövetségben sem számított éppenséggel fejedelminek, sokkal inkább az volt a ló és a harci szekér. De Jézus szamáron jött, beteljesítve Zakariás jövendölésének 9. fejezetét, ami a teljes szövegösszefüggésben arról szól, hogy aki lóháton jön, az háborút hirdet, aki azonban szamáron, az alázatos, és békét hoz a városnak. Ez már egyfajta belső feszültség a virágvasárnapban, hiszen a nép hozsannázik a szabadító királynak, Jézus pedig a zakariási ígéretet teljesíti be: alázatosan, békével érkezik. A másik elem – ami sajnos ki szokott maradni a virágvasárnap a templomokban felolvasott evangéliumokból –, hogy Jézus nem céltalanul érkezett a városba, hanem a jeruzsálemi templom volt a célja, azt akarta megtisztítani, ott tanítani és betegeket gyógyítani.
Ezzel egy papi messiáskép rajzolódik ki, Jézus helyreállítja a „kultuszt”. Egyszerre van tehát jelen az alázatosan szolgáló, a királyi és a papi messiás. Érdekes, hogy ezek közül Jézus a királyi messiásmodellt mindig kellő távolságtartással kezeli, nem mondja ki soha magáról, hogy ő a messiás-király, és nem is engedi magát megkoronázni. Ennek az az oka, hogy semmilyen formában nem akart azonosulni a politikai felhanggal. Azonban például, amikor hitvallásában Péter apostol őt messiásnak hirdette, azt jóváhagyta.