|
|
|
|
Pálosi Éva: A jószívű hóvirág
|
A
kis hóvirág úgy érezte, nem bírja tovább nézni kis testvérei bánatát.
Egy éjjel gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy kimegy a föld fölé,
hogy elkergesse a telet. Nagyon hideg volt odakünt és bizony kellett
magát biztatnia, hogy el ne fogyjon a mersze. Így biztatgatta magát:
- Jujj, de hideg a világ, bújj ki mégis hóvirág! Kergesd csak el a telet, jöjjön már a kikelet!
Hamar kidugta az orrocskáját, bár a szívtelen Szél úrfi nem kímélte,
hanem jó pirosra csípte, de ő nem ijedt meg, hanem bátran törtetett
kifelé a hó alól. Meglátta az Északi szél, odaszólt Tél apónak:
- Lám ez a kis szemtelen, csak kibújt nagy hirtelen!
Felelt Tél apó:
- Csípd az orrát, csípd neki, míg csak vissza nem viszi!
Azt mondja erre a hóvirág:
- Hát csak várjad, lesheted, amíg én visszamegyek!
Csípi a Szél úrfi, csípi teljes erővel, de a hóvirág csak nem megy
vissza. Fázott ugyan az orrocskája, de a szívét meg melegítette a
szeretet, amit kis testvérei iránt érzett, nem akarta, hogy ott
senyvedjenek a föld mélyében. A szeretet úgy melegítette, hogy nem
fagyott meg, hiába próbált meg mindent a galád Szél úrfi. Egyszerre
csak belefáradt a szél is ebbe a játékba. Nem csoda, hisz egész télen
más egyebet sem tett, csak fújt. Odaszólt Tél apónak:
- Édes gazdám, fáradt vagyok, nem bírom tovább a táncot. Gyerünk haza, jöjjön a tavasz, folytassa ő a mulatságot!
Hát amint meghallotta ezt a hóvirág, elkezdte lóbálni kis csengettyűvirágait, és rákezdett a tavaszi dalra:
- Tél apó aludni ment, mondjunk néki jó éjszakát! Északi szél is véle
ment, hogy kipihenje jól magát. Elvitték a hideget, csúf havas
fergeteget. Süt a nap jó melegen, jaj de vígan csengetem: Elkergettem a
telet. Megjött a szép kikelet...
Mikor a kis testvérei ott a föld alatt meghallották ezt a víg éneket,
hamar kibújtak a jó meleg tavaszi napra és elkezdtek levelet, virágot
hajtani. Lett erre öröm a földön és mindenik virág, a bátor kis hóvirág
dicséretét zengte.
(Forrás: Cimbora 1927. november)
|
|
|
