|
|
|
|
Pálosi Éva: A jószívű hóvirág
|
Az
ibolya ott lent a sötét földben nagyon elunta magát. Hogyne unta volna,
hiszen már olyan rég volt az, hogy Ősz anyó álomba ringatta. Rázott rá
jó meleg takarót is, a fák sárga-piros leveleit. De azóta az ibolya jól
kialudta magát és így kezdett sóhajtozni:
- Én Istenem, jó Istenem, de unom már ezt a telet, én Istenem, jó Istenem, csak már jönne a kikelet.
Meghallotta ezt a keserves sóhajtozást a hóvirág s így felelt:
- Annyit mondok, jobban nálam nem unhatod, te sem pajtás. Ám hiába
panaszkodunk, nem használ itt a sóhajtás. Tél apó míg el nem unja, abba
nem hagyja a táncot, hiába a könyörgésed, hiába a sóhajtásod.
Felzokogott erre a gyöngyvirág:
- Telve illattal minden gyökérszálom, ha tovább kell várni, én azt ki nem állom.
Meghallotta a nefelejcs ezt a keserves panaszkodást és így szólt:
- Türelem, türelem, aranyvirágot terem!
De a kis türelmetlenek nem akartak várni. Csak zúgolódtak tovább, hogy
így meg úgy, de ők nem bírják ki a hó alatt, a föld mélyében.
Elhatározták, hogy kimegy valaki közülük a föld színére szerencsét
próbálni. El is indult a gyöngyvirág, de amint kidugta orrocskáját,
rémülten húzta vissza:
- Juj, de hideg van odakint, havasak amott a dombok. Aki kibírja, menjen ki, én inkább itt bent kucorgok - mondta fázósan.
De az ibolya csak nem nyughatott, felkeltette szomszédját az öreg kikericset.
- Te még bírod, kedves szomszéd, nem untad el még a telet? Mondok egyet, bújjunk mi ki, hozzuk el a kikeletet!
Az öreg, bölcs kikerics hallani sem akart erről a könnyelműségről.
- Hová gondolsz, te csacsi? Nem bújok én innen ki, Szél úrfi szívtelen, megfagyasztana hirtelen!
Elment az ibolya sorban a többi virághoz, de bár valamennyi türelmetlen
volt, egy sem akart kibújni. Mit volt mit tenni, bele kellett az
ibolyának is nyugodnia abba, hogy meg kell várni, míg eltávozik Tél
apó. A virágok hát vártak, vártak, Tél apó meg nem is gondolt arra
ebben az évben, hogy átadja uralmát a tavasznak. Nagy volt a szomorúság
a virágok között. A rózsa hajlott derékkal esengte a tavaszt, a
gyöngyvirág bánatában mind elhullatta gyöngyös virágait, az ibolya
türelmetlenségében a föld alatt kezdte ontani illatát, a gólyahír
aranya mind barnává vált a sok könnytől, amit hullajtott.
|
|
|
