S
ha valóságban így fogsz élni, akkor, de csakis akkor mindent, de
mindent vissza fogsz kapni. Amiről álmodtál, valósággá válik. Amire
vágyódtál – elébed hozzák. Akit elvesztettél – újra megtalálod. Mert
megtalálhatod anyád simogatását egy idegen asszony kezében, elhozhatja
neked eltűnt kedvesed csókját egy idegen csókja, s megvigasztalódhatsz
egy idegen gyermek mosolyától is. De csak akkor, ha adtál valaha
valakinek valamit olyan szeretettel, mintha valóságos anyád, valóságos
fiad, valóságos kedvesed lenne.
Mert ne felejtsd el soha, hogy mindnyájan egyek vagyunk, mindnyájan
testvérek vagyunk, és testvéreink a fák, a füvek, a kutyák, a kövek, a
hüllők, a bogarak, a csillagok s a madarak. Mindnyájan testvérek
vagyunk – mert mindnyájan a Szeretet teremtményei vagyunk. S
tudjátok-e, hogy aki a szeretetben él, annak többet soha semmitől sem
kell már félnie. Nem kell töprengenie, hogy jól csinál-e valamit vagy
sem, mert nem ő cselekszik már, hanem a szeretet cselekszik őbenne.
Annak a lábát puha kezek fogják s szépen igazítják, ne ide lépj, – nézd
csak – inkább ide, így jobb. S ha elhomályosodik előtte az Út, kis
jelek és csodák gyúlnak ki a sötétben s világítanak a léptei előtt.
Elmesélek most egy ilyen “kis csodát”, amit akkor kaptam, mikor egyszer
nagyon elfáradtam. Olyan fáradt voltam. hogy úgy éreztem, mégis legjobb
lenne lefeküdni az út mellett s hagyni, hogy az élet menjen szépen
tovább – nélkülem.
Kórházban feküdtem akkor. Egy reggel valami furcsa kis nyugtalanságtól
hajtva bújtam ki az ágyból s minden cél nélkül kisiettem a folyosóra.
Mintha . . . igen, mintha hívott volna valaki. Egy kis szőke, rongyos,
angyalszemű fiú sírt az egyik sarokban. Egyik kezecskéjét elvitte az
akna és az anyja szidta, szidta, hogy milyen rossz fiú, neki ilyen nagy
bajt okozott. Behívtam őket magamhoz. Az asszony szegény – favágó
felesége. Férjét elvitték, még négy lánya van, s ez az egy fia most
ilyen költséges bajba sodorta, hiszen nincsen pénz még vonatra se, hogy
kötőzésre tudjanak bejárni.
Szerényen mondta – hát adtam neki. Sírni kezdett. Hihetetlen, mennyire
elszoktak az emberek egy szemernyi jóságtól. Tiltakozott, s a végén
erővel a kezembe nyomott egy kis csomag maradék vajat amit kopott
kiskosarából kapart elő. Elmentek, s ahogy kibontom a piszkos
hártyapapírt az egyik oldalán szépséges arany iniciáléval, égszínkék
betűkkel ráírva ezt olvasom : ,,Az odafelvalókkal törődjetek, ne a
földiekkel ” (Kol. 3,2)
|
