Nem,
ez nem “érdekes véletlen”, ez igenis a térdre kényszerítéses,
„égzengéses Csoda” volt, amire vártam, amiért kínlódtam egész
életemben, ami feloldott minden kételyt és bizonytalanságot bennem. A
Csoda, ami véglegesen és megmásíthatatlanul rávezetett az Útra, amin
mennem kell. A Csoda, ami világít bennem és világít előttem, hogy
soha-soha többé el ne tévedhessek. – Hogy mi volt az ára, nem fontos,
ha százszor ennyi lett volna, mind kevés lett volna. És köszönök minden
gonoszságot, minden ridegséget, minden megalázást, minden ésszel fel
nem fogható rosszakaratot, mert minderre szükségem volt, hogy
elkerülhessek a lengyelországi kis ház lépcsőjére s ott szemtől szembe
állhassak a könyörülő Istennel.
És ez a csoda nemcsak velem történt meg. Megtörtént veled is, te
Kételkedő, megtörtént mindnyájatokkal Gőgösek, Bosszúállók és Hivők,
hiszen másként nem ülhetnétek itt! Nézz magadba Ember, és nézz vissza
az elmúlt esztendőkre. Lehetetlen, hogy olyan érzéketlen, olyan
elvakult, eltompult légy, hogy ne lásd meg a te személyes életmentő
csodádat. Meg vagyok róla győződve, hogy nem egy, de tíz úgynevezett
“véletlent” találsz, ami ha nincs – ma már te sem vagy.
Nézz magadba s azután nézz az égre és halkan, csendesen mondd ki a szót
: Köszönöm. – S a pillanatban, mikor ezt kimondtad, megtelsz hittel,
megtelsz örömmel, megtelsz hálával, megtelsz erővel, megtelsz
szeretettel: betelsz az Istennel.
Ó igen, hiszem és vallom, hogy a végső értelme ennek az elmúlt időnek:
megélni a nagy csodát – életben maradni, a csodán keresztül megtalálni
Istent, aki maga a Szeretet, betelni Istennel, betelni szeretettel, a
szeretet segítségével rálépni az Útra, a szeretet útjára s elvégezni a
Feladatot, azaz leélni az életet a szeretet nevében. Igen, ki merem
mondani: Isten országa soha olyan közel nem volt hozzánk, mint éppen
most. Isten országa, ami bennünk van, s ami egyenlő az új ember, a
szeretettel teljes ember megszületésével.
Most, igen most, amikor úgy érzed és úgy látod, hogy eltűnt a szeretet
a földről, mert eltűnt mellőlünk a sok szeretetforrás és szeretetmankó,
eltűnt az anyánk, az apánk, a gyermekünk, eltűnt a szerelmünk, eltűnt a
barátunk s árván és önzően sírunk a szeretet után. Tudod-e, mi az
értelme ennek a nagy árvaságnak?
Éhessé és szomjassá tett bennünket az Isten a szeretetre, azért vett el
körülöttünk minden szeretetforrást, hogy szomjas kínunkban végre
önmagunkban próbáljunk meg kutatni utána. S ekkor ébredünk rá a
legnagyobb Titokra, hogy a Szeretet, mint mag a földben, bennünk
alszik, de csak akkor ébred és csak akkor éltet, ha önzetlenül tovább
adjuk másnak. Mert az önző, befelé irányuló szeretet – az önszeretet –
nem csak kifelé pusztít, pusztít befelé is – elpusztít végül Téged is.
De az önzetlen, kifelé irányuló szeretet – a felebaráti szeretet – épít
és éltet másokat s magadat egyaránt. Ezt az országot elpusztították, az
egyéni, osztályi, faji, nemzeti önszeretet nevében. Újjáépíteni a
magunk és mindenki számára egészséges, boldog országgá újjáteremteni,
az önzetlen, mindenkire kiterjedő felebaráti szeretet nevében lehet! Az
Isten nevében lehet – mert az Isten: a Szeretet, s bennünk, magunkban a
szeretet az az isteni mag, ami a mi létünk legbelsőbb lényege, s az
emberi élet értelme nem lehet más, mint felfedezni ezt a magot,
táplálni, öntözni -, hogy felnövekedve betöltse egész valónkat s ilyen
módon beleolvadjunk az isteni szeretet egészébe, belesimuljunk a világ
harmóniájába. S tudod-e, mi ez az állapot kedves embertársam? Ez az
amit úgy hívunk: boldogság, teljesség, – ez az üdvösség.
|
