|
|
|
|
Maria Loley: A kis betlehemi csillag
|
A
kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül
messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez
volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő
volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő
sem a Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen
fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani!
Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a
Föld nagyon távol volt.
A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.
Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a
Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre
ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett,
mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy
igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az
istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott.
Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen
világos lett.
- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.
A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.
- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem
szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt
magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt,
a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni.
Maradhatok?
- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha
elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod
nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni
nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a
házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.
- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened
őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek
azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:
- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt
csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott
mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod
majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s
végül a békétleneket ki tudod engesztelni.
|
|
|
