Az
immel-ámmal teljesített igen megalázza a kérelmezőt és az adakozót is
megfosztja a nagylelkűség erényétől. Az is nyilvánvaló, hogy az
Istenhívő ember mindig a
hálaadás embere. Jól tudja, hogy élete és mindene Isten ingyenes ajándéka. A természet
ezer és ezer ajándékát megtetézte azzal, hogy saját Fiát küldte
hozzánk. Ma is eljön minden szentmisében, amit nem ok nélkül nevezünk
Eucharisztiának, azaz hálaadásnak. Mindig a hála érzésével kell az Úr
asztalához járulnunk, hogy átvegyük igéjének és szent testének
kenyerét. Az is nyilvánvaló, hogy Istennek adott igenünk azáltal lesz
igazán értékessé, ha átjárja
szeretetünk
fénye és melege. Jól tudjuk, hogy a házasságkötésnél kimondott
szeretetvallomás érvénytelen, ha kényszerűségből, ha félelemből
történik. Arról is rendelkezünk bőséges tapasztalatokkal, hogy a
hatalom méltatlan birtokosai, a zsarnokok sokszor erőszakkal csikarják
ki igenünket. Isten azonban tiszteli szabadságunkat és sohasem tesz
ilyesmit. Csak akkor fogadja el igenünket, ha önként, vidáman, hálával
és szeretettel ajánljuk fel Néki. Csak az önkéntes engedelmesség
egyeztethető össze emberi és keresztény méltóságunkkal.
A Biblia első lapjain olvasunk arról, hogy milyen hatalmas, teremtő erő
Isten "legyen" szava. A világmindenség Isten szerető, teremtő szavára
keletkezett. Ehhez hasonló hatalomban részesedünk mi, emberek is.
Gondoljunk többek között arra, hogy
Mária Istennek mondott igene
tette lehetővé a megtestesülést, Jézus közénk jövetelét. Ez folytatódik
minden ember életében, aki igent mond Isten kopogtató jelentkezésére.
Jézus megígérte, hogy minden igent mondó hívének otthont készít Atyja
országában. Ám ennek az otthonnak berendezéséről nekünk kell
gondoskodnunk. Nem világrengető hőstettekkel, hanem Isten akaratának,
kötelességeink hűséges teljesítésével. Azon sem szabad meglepődnünk, ha
Isten sok olyasmit eltávolít életünkből, ami akadályozná akaratával
történő azonosulásunkat. Ezt is hittel kell fogadnunk és nem szabad a
keresztutakon sem visszavonnunk istennek adott igenünket. Valljuk mi is
a költővel:
"Amit buzgón építettem,
Isten szelíden lebontja;
hogy mennybe láss, ezért teszem,
ez szívemnek legfőbb gondja."
(Eichendorf)