Karol Wojtyla 1978. szeptember 28-án reggelizés közben kapta meg a hírt, hogy meghalt I. János Pál pápa. Azonnal befejezte az étkezést, a kápolnába ment, és nagyon hosszú ideig imádkozott. Az ima után tőle szokatlan módon feszült és magába zárkózott maradt. Látszott rajta, hogy komoly gondok gyötrik, és szótlanul készült, és indult el a konklávéra. Szokatlan viselkedésére az előzmények késztették. Eszébe juthatott I. János Pál jóslata: „az idegen, aki előttem ült a konklávén, Ő lesz az utódom”. De eszébe juthatott Pio atya jövendölése is, hogy „egy napon tied lesz a legmagasabb tisztség az Egyházban.". Aggodalmát még tovább fokozta, amikor megtudta, hogy a tekintélyes, nagy befolyással bíró osztrák König bíboros a külföldi pápát akarók élére állt, nem törődött a tradícióval, és Karol Wojtylát tartotta a legalkalmasabb személynek az egyház vezetésére.
Karol Wojtyla 1920. május 18-án Krakkótól 50 km-re Wadowicében született.
Édesapja nyugalmazott katonatiszt és szabó, édesanyja Emilia Kaczorowka tanárnő volt. Miután édesanyja 1929-ben meghalt, édesapja egyedül nevelte tovább két fiát, azonban nem sokkal később 1931-ben huszonhat éves bátyja is meghalt. Így csak ketten maradtak a családban. 9 évesen volt elsőáldozó és 18 éves korában bérmálkozott. Wadowicében járt gimnáziumba, majd érettségi után a krakkói Jagelló Egyetemre iratkozott be 1938-ban, és egy drámaiskolába is járni kezdett. A náci megszállók 1939-ben bezárták az egyetemet, ezért egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben dolgozott, hogy megélhetését biztosítsa. 1942-ben kezdte meg papi tanulmányait a krakkói érsek által vezetett, illegalitásban működő szemináriumban. Ugyanebben az időben tevékenyen közreműködött a "Rapszodikus Színház" nevű, szintén titokban működő társulat munkájában. A második világháború után folytatta tanulmányait az újból megnyitott krakkói szemináriumon és a Jagelló Egyetem teológiai szakán.
1946. november elsején pappá szentelték. Röviddel ezután Rómába küldték, ahol egy francia pap felügyelete alatt dolgozott. 1948-ban lett a teológia doktora. Ebben az időben papi hivatását lengyel emigránsok között gyakorolta Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. 1948-ban visszatért Lengyelországba, ahol Krakkó több parókiájában is megfordult papként, 1951-ig ő volt a krakkói egyetem káplánja. Később a teológia és az etika professzora lett a krakkói és a lublini egyetemen. 1964-ben VI. Pál pápa Krakkó érsekévé nevezte ki, 1967-ben pedig bíboros lett. Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965). 1978-ban, VI. Pál pápa halála után tagja volt a konklávénak, amely megválasztotta I. János Pál pápát.