A szegény ember megköszönte Krisztus jóságát, s a lovat használta még egy esztendeig. Mikor ez az esztendő is letelt, vett még egy másik lovat, s azt, amelyet Krisztus ajándékozott neki, elvezette arra a helyre, ahol Krisztussal találkozott volt, hogy visszaadja neki. Hát csakugyan ott is volt Krisztus, várta a szegény embert.
- Visszahoztam a lovat, jó uram - mondá a szegény ember. - Áldja meg az Isten jóságáért, van már otthon két szép fakó lovam!
- Jól van - mondá Krisztus, s visszavette a lovat. Szent Péterrel megfogatta a kötőfék szárát, s mondta neki: - Vezesd utánam, Péter!
Mentek egyenesen a pópa feleségéhez, s szállást kértek éjszakára. A papné szívesen adott szállást, a lovat bekötötte az istállóba, s adott neki szénát. De a ló nem a széna után nyúlt, hanem a papné után. Úgy tett, mintha meg akarná csókolni. Megharagudott a papné, s úgy pofon ütötte a lovat, hogy egyszeribe kiszökött a fél szeme. Reggel Krisztus Szent Péterrel továbbment. De mielőtt elindultak volna, kiment az istállóba, s ott a lovat visszaváltoztatta papnak. Na hiszen, lett nemulass, mikor a papné meglátta az urát. Rátámadott, hogy hol tudott tekeregni, csavarogni három esztendeig.
- Hát a szemedet hol verték ki - kérdezte az asszony -, kivel verekedtél?
- Nem verekedtem én senkivel - mondta a pap -, te ütötted ki a szememet, feleség.
- Jaj, Istenem! - sírt a papné. - Hisz ez az ember megháborodott az elméjében! Hát én hogy verhettem volna ki, mikor három esztendeig nem is láttalak?
- Hogy-e? Úgy, hogy én voltam az a ló, akinek az este enni adtál, s aki téged meg akart csókolni, te meg mindjárt nagy mérgesen úgy pofon ütöttél, hogy mindjárt kiszökött a fél szemem.
- Úgy kell neked - mondta a papné. - Mennyit mondtam, mennyit kértem, hogy maradj itthon. Ne keress a búzakenyérnél jobb kenyeret, de nem fogadtál szót.
- Hadd el, feleség, ne korholj többet! Meg is vert az Isten. Három esztendeig gyaluforgácson éltem. Még szénát is tegnap kaptam először. Most már tudom, hogy nincs jobb kenyér a búzakenyérnél.