...Foglalkozzunk most azzal a szeretettel, amellyel illik és szabad egymás irányában viseltetnünk, amely tisztán szellemi.
Ez a szellemi szeretet csak olyan emberben lehet meg, aki Isten
kegyelméből világosan belátja, hogy mi ez a világ; és hogy van ezen
kívül egy más világ is. Továbbá, hogy mekkora a különbség a kettő
között; hogy az egyik örökkévaló, a másik, pedig olyan, mint az álom.
Meg kell értenünk, hogy mi az Isten iránti és mi a teremtmény iránti
szeretet. Hozzá saját tapasztalatából kell tudni a kettő közötti
különbséget, mert az egészen más, mintha valaki csak úgy hiszi. Tudni
kell ugyancsak tapasztalatból, hogy mennyit nyer az ember az egyikkel,
s mennyit veszít a másikkal. Világos fogalmának kell lennie arról, hogy
mi a Teremtő és mik a teremtmények; és sok más dolgokról, amelyekre
vonatkozólag csakis az Úr ad igazi és világos ismeretet azoknak, akik
belépnek hozzá az imádság iskolájába, illetve akiket az Úr felvesz abba.
Abban az emberben, akit az Úr tökéletességének erre a magaslatára
emelt, megvan ez a tökéletes szeretet is. Ezek azután a nemes lelkek, a
királyi lelkek, akik Isten kegyelméből ennyire vitték! Ezek nem képesek
arra, hogy olyan hitvány dolgot szeressenek, mint amilyen az emberi
test. Nem mondom, hogy nem dicsérik annak Teremtőjét, midőn látják,
hogy szép, kedves, és szemrevaló. De hogy nagyra becsüljék, az más
dolog.
Sokszor elgondolom, mennyire vakok vagyunk, amidőn azt óhajtjuk, hogy
mások szeressenek bennünket; kivéve, ha - mint mondom - olyanokról van
szó, akik jó hatással vannak reánk, s az örök javakhoz segítik a
lelkünket. Abban a szeretetben, amellyel más irányban viseltetünk,
részünkről mindig bele vegyül valamiféle kis önzés, amennyiben a saját
hasznunkat, vagy legalábbis élvezetünket keressük.
A tökéletes emberek bizonyos értelemben keresik az élvezetet, de nem
képesek azt másban feltalálni, mint Istenben és az Istenről való
beszélgetésben. Ennek következtében nem tudják belátni, mi hasznuk
lehetne abból, ha valaki szereti őket, s nem is keresik mások
vonzalmát. S mivel ez az igazság egészen világos előttük, nevetnek
önmagukon, ha visszagondolnak azokra az időkre, amikor még képesek
voltak egészen komolyan tépelődni afölött, vajon viszonozza - e valaki
a vonzalmukat, vagy sem. Mert az ember már csak olyan, bármily nemes is
egyébként a vonzalma, hogy feltétlenül azt akarja, fizessék vissza a
szeretetét.
