|
Lelkipásztori üzenet (Lajos atya): Hogy igazi karácsonyod legyen
Harang
csendül, ének zendül ilyenkor karácsony táján, hogy mindenkit
hazahívjon a családba, talán inkább önmagába. Sokszor kihagyjuk a
szívünket, és nem érünk el sem önmagunkhoz, sem testvéreinkhez.
Hiányzunk a karácsonyi családi közösségből, édes szüleink, gyermekeink
mellől, bár testileg talán odaerőltetjük magunkat, ajándékot is adunk –
amit rettenetes teherként – tülekedve vásárolunk, megfosztva magunkat
mindig kevés pénzünktől.
Karácsony küszöbén elmélkedjünk arról, vajon kik nem méltóak odaállni a betlehemi jászol Jézusa mellé?
1.
Júdás, a júdások biztos, hogy nem. Mindig ott settenkedett Jézus
mellett. Megfigyelte, aztán beárulta. Őt és közösségét meglopta. Tolvaj
volt – írja róla az Írás. A legszentebb pillanatokat gúny tárgyává
tette. Ha lett volna sajtó, világgá kürtölte volna, hogy „kár szent
dolgokra költeni azt az olajat, amit a bűnbánó asszony Jézus lábára
öntött; el kellett volna adni. Minek a Jézusnak a pénz?” Mennyi ilyen
áruló Júdás van azóta is. „Isten dolgaira, szent, nemes célokra,
szegény nyugdíjasoknak, éhező millióknak minek adni? Villákat kell
építeni, fegyvereket kell gyártani – az jövedelmez. Háború kell, hadd
pusztuljanak a milliók, a proletárok, a rabszolgává alacsonyítottak.”
Istenem, ha megértenék a tékozló, önző vezetők, államférfiak és
milliomosok a betlehemi kisbaba üzenetét... Mert a nagyon mélyre
süllyedt Júdás oda orcátlankodott a legszentebb vacsorakor is Jézus
mellé. Betelt a pohár.
Menj, távozz – mondta neki a Mester, –
neked itt nincs helyed. Aki csak az anyagi és politikai hasznot lesi a
szent helyeken, a családban, az Egyházban, a nemzet szentélyeiben, az
távozzon. Ne rontsa el az ünnepet.
2. Ámítja önmagát és másokat, aki
odaáll a karácsonyfa alá, de nem akar tudni az ünnep főhőséről, akiért
és aki miatt van a karácsony. Ezért nyilatkoznak azután roppant
idétlenül az ünnepről, mondván: jó alkalom ez az ünnep nagy
evésre-ivásra, beigli és jó borok fogyasztására. A karácsony nem az ő
ünnepük. Nekik nincs Jézus-élményük és Isten-igényük.
3. Nem valók a
karácsonyfa alá azok az úgynevezett „átlagkeresztények” sem, akik ugyan
templomba eljárnak, még böjtölnek is, nem válnak el, gyermekeiket
egyházi iskolába járatják, néha gyónnak, áldoznak. Mindezzel
kereszténységük ki is merül. Katolikus és keresztény voltukat nem azon
mérik, hogy mélyebben szeretnek, kitartóbban tűrnek, vagy hogy a
másikkal szemben igazságosak-e. És sokan mégis odaállnak farizeusi,
hazug lelkülettel, ott imát nem mondanak, ugyanúgy tartják a haragot,
idegeskednek, és másnap folytatják hajmeresztő üzleti vállalkozásaikat,
legkevésbé sem figyelve a szegényekre, a tiszta beszédre.
4. Nem
tudnak beilleszkedni szent karácsony meleg, családi közösségébe azok az
apák és férjek, akiknek nem élő a hitük, és alig vannak otthon. Egy 15
éves tanítványom mondta: „Lajos atya! Apa alig van otthon. Még nem
láttam imádkozni.” Súlyos ítélet ez. Nem csodálom, hogy oly sok az
ateista, hiszen nem éreztetheti meg velük senki más az atyaság fönséges
élményét.
5. Nagyon sokat kell tanulniuk az édesanyáknak is a
karácsonyi Szűz Anyától, ha ott akarnak állni a betlehemi jászol
mellett. Aki nem fárad el mosolyogni, aki nemes női lélekkel tűr ezer
szeszélyt, aki tiszta, szép lelkével napsugárként ragyog övéi előtt,
megszenteli a szent éjszakát és övéi lelkét.
No, de nincs ám
elveszve semmi! Oda, a szent istállóba és a karácsonyfák alá belépni:
mindenki alkalmassá teheti magát. A hitetlen, a bűnös, a bármilyen
párthoz tartozó – csak olyan lelkületű legyen, amilyenről az angyalok
énekeltek akkor éjjel: békesség a jó akaratú embereknek.
Csak a
gonosz, az ártani tudó és akaró, a hideg számítással hazudni és csalni,
meg lopni tudó van nehéz helyzetben. De őértük is meghalt a kis
Istálló-gyermek. Van esélyük. A rabló-gyilkos jobb latornak is volt, és
nem hiába. Hatalmas szeretet ömlik el ám a világon onnan felülről. Ahol
sok a bűn, ott túlárad a kegyelem. Mi, keresztény ősök magyar unokái ne
tusakodjunk a kegyelem ellen. De szép is lenne - legyen is! - nagylelkű
megbékélés egymással. Márai Sándor Mennyből az angyal című versének
néhány sorával fejezem be gondolataimat:
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor:
a gyermek, a szamár, a pásztor.
Az álomban a jászol mellett,
ha az élet elevent ellett.
A csodát most is ők vigyázzák,
leheletükkel állnak strázsát.
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
mondd meg nekik,
mennyből az angyal.
Lajos atya
|
