Meghalt második kisfiuk is. Ez az óriási megrázkódtatás-e vagy mi a magyarázat, nem tudni, rejtély, de egy csapásra a csúcsra ért a Hét krajcár című novellával. A megrendítő történet egy kisfiúról szól, akinek sorsában a gyermek Móriczra ismerhetünk.  A magyar irodalom talán legnagyszerűbb novellájának különös hatását éppen az adja, hogy az alig elviselhető helyzet úgy jelenik meg, mint a tündérmese világa. Az idill és a tragédia mesteri ötvözete. Érdemes újraolvasni! A mű a Nyugat egyik induló számában 1908-ban jelent meg. A szellemi vezér, a költő géniusz és későbbi barát, Ady Endre ír róla méltatást. És – ahogy az alábbi fájdalmas sorokból kiderül – most Ady is halott… Ne feledjük, ez nem a hitében magabiztos ember illő útbaigazítása. Ez irodalom. Az emberi lélek őszinte felsikoltása a mors (latinul halál) kegyetlennek érzett elkerülhetetlensége miatt. (Fűzik László)


Halálomat ujjaimmal takartam szemem elől s füleimet bedugtam, hogy neszét se halljam: de a halál mosolyogva markolja meg szívemet.
Életem boldog napjain táncolva kerültem a halált; dalolva kiáltám: köztörvény születni és meghalni: és jaj, igaz.
Apám halott, öcsém halott, két kis fiam halott, Bátyám halott, napam, ipam, süvem, sok, sok, sok rokonom, barátom, ellenem... Ady halott!... óh jaj, meghalt Ady... Boldog élő kezem, ha még szorításra kitárom holt ujjak fonódnak rám...
Az ember annyiszor hal meg, ahányszor társa kihal mellőle. Ahányszor átlépi a percet: önmagát. Ahányszor rákiált a Csönd... Haltál meg volna míg nem vártad a halált. Halj meg; míg élhetsz: életet, ami a nyavalyásnak oly hosszú, amily rövid a boldogoknak.
Halál! halál! halál! Nem értitek, milyen vidám e szó, és megráz a hideg: a leírt szó itt marad s én nem leszek. Pedig a körmöm fényesen csillog, fehér kis pöttyökkel tele s gyűrűm beleragadt kövérkés ujjamba és fodros, indás bötűket vakargat a kapargató sárga plajbász a szép fehér papírra és kislányaim az éjszakában boldogan alusznak itt mellettem s Édesem alszik, oly édesen; és mostan nincs eszében, hogy kortesfogásból bőgnek: és hogy ez fáj nekem.
Tud erről mindenről a tíz ujjam, hogy ily serényen jegyzi? és az apró szőrök, kik barnán, alig láthatón berzenkednek a kezem hátán, ezt lesik? Mi lesz veletek ó ti sűrű ráncok, ha én meghalok!